Könyvek, novellák, mesék az írónő tollából

A kék ruha

A kék ruha

Winkler Lara nem volt éppen egy átlagos tizenhat éves lány, bár az osztálytársai szemében nagyon is annak tűnt. Egy szürke kisegérnek, akit senki sem vesz észre, ha a többi csinos lány is jelen van. Lara megszokta a mellőzött szerepet, és nem is vágyott a társaság középpontjában lenni, de mint minden kamasz lányt, őt is elérte a vágy a szerelem iránt. Egészen addig nem érezte, hogy változásra van szüksége, amíg az osztályukba nem jött Krisztián, a kissé sznob, de irtózatosan helyes srác. A menő lányok úgy tapadtak a fiúra, mint legyek a légypapírra, Larának pedig esélye sem volt, hogy Krisztián észrevegye. Önérzete és bimbózó nőiessége azonban nem hagyhatta ennyiben a dolgot, és egyre jobban vágyott a fiú figyelmére.

Ahogy végignézett magán az egyik utcai kirakatban, úgy elkeseredett, mint eddig még soha. Barna haja lófarokba kötve lógott a hátára, arra a sárga, bő pulcsira, melynek az elején egy Mickey egér figura nevetett kedélyesen. A tornacsuka akkor volt utoljára kipucolva, mikor ősszel eltaknyolt egy sártócsában, most pedig május van, tehát már ildomos lenne. Nadrágja egy erősen megkopott farmer, melyről csak hárman tudták, hogy valaha az anyjáé volt. A három személyből ketten különösen ragaszkodtak ahhoz, hogy Lara használt, olcsón megszerzett ruhákban járjon, csak éppen ő kezdte el érezni, hogy ez így nagyon nincs rendjén. Nem azzal van a baj, hogy használt, azzal meg pláne nem, hogy olcsó, hanem azzal, hogy nem érezte magát csinosnak bennük. És mivel nem kisgyerek többé, ideje, hogy saját maga döntse el, mit visel. Ami most volt rajta, azt semmiképpen. Ez volt az utolsó alkalom, hogy slamposan jelent meg a suliban.

Dacosan, de elszántan vette célba az otthonát. A kisváros bevásárló utcáján délután háromkor visszafogott volt a forgalom. Akarva akaratlanul is megakadt a tekintete az összes divatcikkes kirakaton, melyekben szép ruhákat viseltek a próbababák. Még azok is divatosabbak, mint ő, gondolta. A H&M előtt azonban megtorpant, és lábai mintha földbe gyökereztek volna. Egy csodálatos ruhát viselt az a szerencsés próbababa, és nem is akármilyen ruhát. Egy mélykék, ujjatlan, nyári minit, olyat, amilyet Lara még sohasem látott. Ez gyönyörű, suttogta alig hallhatóan, és olyat érzett, amit azelőtt még soha: fel akarta próbálni. Vékony alkatára éppen passzolna ez a darab. Pár percnyi álmodozás után a kirakat alján lévő táblára tévedt a tekintete, és hidegzuhanyként érte, amit látott. Tizenkétezer forint. Atya ég, de hát ennyim nincs! Újra a ruhára nézett, és csalódottan intett búcsút az álomnak.

Már éppen otthagyta volna, amikor ismerős hangok térítették magához. Három osztálytársa, némi túlzással barátnője jelent meg mellette a semmiből, és nagyon is látták, hogy a kék ruhát bámulta.

– Szép, ugye? Már én is kinéztem magamnak, de baromi drága, és anya kitérne a hitéből, ha megvenném – mondta a szőke Viol, akinek csak egy fokkal volt vállalhatóbb a ruhatára, mint Laráé.

– Nagyon tetszik, de nincs ennyi zsém.

– Pedig jól állna – tette hozzá a szemüveges Betti.

– Honnan tudod? Sosem láttuk még ilyen cuccban – kételkedett Daniella, akit rövid haja miatt, csak Daninak hívnak. Nagyot harapott a sonkás szendvicsbe, majd alaposan végigmérte Larát. – Egyáltalán mióta érdekel a divat?

– Csak megláttam és megtetszett, ennyi – vágta rá sietve Lara.

– Anyád nadrágjával mi a gond?

– Ez nem az anyámé!

– Ja, persze. Akkor kié volt? Az apádé?

– Fogd be, Dani! – kiáltott rá Viol. – Még mindig jobb, mint nagyanyád göncei.

Dani ekkor játékosan oldalba ütötte Violt, aki focistához méltó színészkedéssel jajgatott és adta elő a nagyhalált. Ezen mind jót nevettek, még Lara is, aki megkönnyebbüléssel fogadta, hogy ezzel az anyja ruháiról is elterelődött a téma.

Mikor hazaért, az apja épp akkor látott hozzá a délutáni sziesztához. A tévé előtti fotelban kényelembe helyezte magát két sör és egy chips-es zacskó társaságában. Nemrég ért haza a délelőttös műszakból, és ilyenkor úgy érezte, megérdemel egy kis lazítást, ahogy ő nevezte ezt a rituálét. Az anyja csak öt után ért haza, amikor is Lara előállt a kék ruhás ötletével. Elmesélte a szüleinek, mennyire tetszik neki az a ruha, és nagyon szeretné, ha megvennék neki. A zsebpénze még nem elég rá, és lehet, hogy mire összegyűjti a pénzt, a ruha már nem lesz kapható a boltban. Apja nyugtalan némasággal hallgatta végig a monológot, s míg anyja csak hebegett-habogott, hogy erre nincs lehetőség, mert kevés a pénzük, és nem engedhetik meg maguknak, apja határozottan közölte vele, hogy felejtse el ezt a ruhát. Ezt és minden hasonlót is.

– De miért? – kérdezte Lara.

– Azért, mert azt mondtam – érvelt okosan Winkler Ottó. – Abban a boltban te nem veszel semmit! Ott csak a kurvák vásárolnak kurvás rongyokat, az én lányom pedig nem lesz kurva.

– Apa, nem leszek az! Csak szeretnék szép lenni, és csinosan járni.

– Kurva akarsz lenni, hogy összeszedj mindenféle betegséget. Tudod, te milyen az? Fogalmad sincs semmiről, mert még gyerek vagy! Ha megfertőződsz, bele is halhatsz, érted? Ezt akarod, hogy meghalj egy könnyed kaland kedvéért? – fröcsögött Winkler Ottó. – De tudod, mi a legrosszabb, amit tehetsz? Ha hagyod, hogy felcsináljon valami suhanc, és idehozod nekünk a fattyadat! De én ezt nem fogom hagyni, megértetted? Világosan fogalmaztam?

– Te jó ég! Anya, mondj már valamit! – kérlelte az anyját Lara, de Winkler Teri lesütötte a szemét, és inkább kiment a konyhába.

– Anyáddal egy véleményen vagyunk. Felejtsd el a kurválkodást, te nem leszel olyan, mint azok a ribancok! – Winkler Ottó ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést, Lara pedig felmenekült az emeletre a szobájába, ahol könnyeit a párnája mélyébe rejtette.

Másnap Lara áldotta az eget, hogy az apja hajnalban jár dolgozni, és nem kell találkoznia vele. A reggelinél az anyja próbált beszélgetést kezdeményezni, de a lány nem volt vevő rá, miután Winkler Teri nem volt hajlandó kiállni lánya mellett előző este. Miután Lara szó nélkül elfogyasztotta a reggelit, egy halk köszönést hátrahagyva elhagyta a házat.

A suliban Lara feszengve érezte magát. Ami korábban nem zavarta, most elviselhetetlenné vált. Árgus szemekkel figyelte a miniszoknyás lányokat, és arra gondolt, az ő kék ruhája még csak nem is ennyire rövid. Csak térd fölé ér, pont annyira sejtető, amennyire kell, de nem hivalkodó, és neki még ezt sem engedik meg.

Egész délelőtt nem tudott figyelni, még matek órán sem, ami pedig a kedvence volt. Csak bámult kifelé az ablakon, és próbált rájönni, hogy az apja miért ennyire szemét vele. Nem tudja, hogy miért viselkedik így az öreg, hiszen neki is van felesége, az ő anyja. Ők is megismerkedtek valahogy, és ő is pont ezt szeretné. Ha felfigyelnének rá a fiúk, de különösen egy, Krisztián. Aki éppen a jobb oldalon ül elölről a negyedik padban, pont jó helyen ahhoz, hogy Lara lássa a szőkeséget, középen az utolsó előtti padból. Krisztián lazán ült a székben, néha figyelt a tanárra, de többnyire a telefonját nyomkodta. Biztosan egy lánnyal csetel, gondolta Lara. ha ő is csinos lenne, vele csetelhetne. De ő csak egy senki, akit egy ilyen pasi észre sem vesz.

Az udvaron a fákat enyhén lengette a szél, az ég kissé felhős volt, de nem annyira, mint Lara hangulata, akinek a gondolatai akaratlanul is visszakanyarodtak a tegnap esti veszekedéshez, és most először igazán haragudott az apjára. Hogy lehet, ennyire aljas? Hogy lehet ilyen érzéketlen?

Észre sem vette, hogy az ablaküveg megmozdult, mintha egy láthatatlan kéz nyomná belülről. A kéz engedett, és az üveg plexire hasonlító módon megremegett. Az ablak mellett ülő srác látta az egészet, felkiáltott, és felpattant a székből. Így tettek még ketten, akik a bal oldali sorban ültek. A tanár értetlenül pislogott, mire a srácok elmondták neki, hogy mozgott az üveg. Ekkor az egész osztály az ablakra bámult, aminek az üvege stabilan pihent a keretében. A srácok állították, hogy hárman nem hallucinálhatták egyszerre ugyanazt, de a tanár lecsitította őket, és folytatta az órát.

A szünetben Lara és Viol éppen a büfébe igyekeztek, amikor valaki megszólította a lányokat. Krisztián volt az, aki szeretett volna Larával váltani pár szót. Viol tapintatosan otthagyta őket, de azért egy értetlen, de vicces grimaszt még megejtett úgy, hogy csak Lara láthassa. A lány nem hitte el, hogy Krisztiánnal beszélt, és ha álmodott, azon sem lepődött volna meg. Ilyen közelről még nem látta, mennyire kék a fiú szeme.

– Szeretnék segítséget kérni – kezdte a srác.

– Tőlem? – hozzá akarta tenni, hogy de hát ő miben tudna segíteni, viszont a szavak a torkán akadtak, és helyette csak zavartan hallgatott.

– Ja-ja, tudom, hogy eléggé jó vagy matekból, szóval segíthetnél a függvényekben. Két hét múlva lesz a nagydoga, és ha nem lesz legalább hármas, apám ki fog nyírni – magyarázta nevetve, miközben aggodalmasan megvakarta a tarkóját.

– Hát azért kinyírni csak nem fog – kacagott bárgyún Lara.

– De, tuti megöl a fater, kicsit agresszív típus – felelte teljes komolysággal Krisztián, mire a lány arcáról eltűnt a mosoly, hogy a hideg rémület váltsa fel. – Nyugi, csak szívatlak. – nevetett fel a srác, mire Lara pár másodperces múlva kínos nevetésbe kezdett.

– Persze, hogy csak szívatsz, igen… Oké, segítek, nem gond.

– Király vagy, köszi. Majd ütközünk – megveregette a lány vállát, majd elviharzott, Lara pedig próbált visszatérni a valóságba, és elvonatkoztatni a tengerkék szempártól. Észre sem vette, de úgy izzadt a tenyere, hogy az egyik füzetét teljesen átáztatta. Krisztiánnal beszélt, azzal a Krisztiánnal. A srác pedig tőle kért segítséget, ez azt jelenti, hogy lesz lehetősége megismerni, és magát is megismertetni vele. Pillangók repdestek a gyomrában, és láthatatlan rózsaszín köd lebegett a szeme előtt.

A büfében találkozott Viollal, akinek elmesélte a történteket. A lány szerint itt a nagy lehetőség, hogy meghódítsa Krisztiánt, ehhez azonban az kell, hogy összeszedje magát, és jó csaj legyen. Lara fejében kavargó gondolatokkal, szívében heves érzelmekkel lebegett hazafelé a bevásárló utcában. A H&M kirakatában még most is ott volt az a gyönyörű kék ruha. Ha ebben látná Krisztián, biztos azonnal beléesne, és elhívná randira. Meg kell szereznie azt a ruhát. Mindenáron.

Úgy lépett be az ajtón, mintha nem is haza jött volna. Az apja a fotelban ült, meccset nézett, és csak futó pillantást vetett a lányra. Most bármit mondott volna, Larát az sem érdekelte volna, még mindig a fellegekben járt.

Felszaladt a szobájába, előkotorta az összes ruháját. Kiterítette őket az ágyra és a földre, majd elképzelte, hogyan néznének ki sokkal jobban. Ollót ragadott, és hozzálátott a munkához. Szinte mindegyik farmernadrág szárát levágta. Ujjai már sajogtak, de nem érdekelte, csak az lebegett a szeme előtt, milyen csinos lesz, ha elkészül. Fogta az asztali varrógépét, és amelyiknél úgy látta jónak, ott felvarrta, másoknál szakadtan hagyta a nadrág szárát. Ezt követően a felsőket vette sorra. Amelyiket menthetetlennek ítélte, azokat a szoba sarkába hajította. A többit sorban kezelésbe vette. Némelyiknek levágta az ujját, másoknak az oldalából vett be egy kicsit, hogy ne úgy lógjon rajta, mint egy zsák. Mikor kész lett, megállapította, hogy egész jó varrónő válna belőle.

Elégedetten ment le este a vacsorához új térdig érő farmerjában és ujjatlan élénkzöld felsőjében. Apja és anyja már az étkezőasztalnál ültek, és bármennyire is szerette volna, nem hagyták szó nélkül az öltözékét.

– Ez meg mi? – szólalt meg Ottó.

– Ezek anya régi ruhái, csak kicsit átalakítva.

Néma csend telepedett az étkezőre. Míg Lara jóízűen evett az ételből, anyja kérdőn nézett a férjére, aki látványosan próbálta megemészteni a változást. Nem sikerült neki.

– Ezt te tetted?

– Igen, ügyesen bánok a varrógéppel.

– Tönkretetted a ruháidat – sziszegte a fogai között Winkler Ottó.

– Nem, apa, csak divatossá tettem őket.

– Kint van a lábad!

– Apa, meleg van! Megsülök hosszúnadrágban.

– És a melledet is kitetted!

– Csak a vállam látszik ki, a mellem nem. Anya, mondd, hogy ez nem gáz! Mondd, hogy mások is ilyenben járnak!

De Winkler Teri, ha meg is szólalt volna, az nagyjából annyit ért volna, mint tésztaszűrővel vizet merni. Ellenben Winkler Ottót nem kellett kérni, hogy beszéljen.

– Most azonnal átöltözöl, és ezután is tisztességesen fogsz kinézni, nem úgy, mint egy kurva!

– Nincs más ruhám, az összest átszabtam. Végre úgy fogok kinézni, mint a korombeli lányok.

Winkler Ottó agyában egyszerre kezdett el lüktetni az összes ér, de Lara csak a homloka közepén éktelenkedő, irreális nagyságúra duzzadt egyetlenegyet látta.

– Mégis mit képzelsz magadról? Amíg ebben a házban élsz, azt teszed, amit én mondok, és ha én azt mondom, hogy nem fogsz így öltözködni, akkor nem fogsz. Most pedig menj, Teri, adjál rá normális ruhát, különben kidobom az utcára!

Azzal a lendülettel felborította az asztalt. A tányérok ezer darabra törtek, az ételdarabok beterítették a padlót, az evőeszközök szanaszét hevertek mindenfelé. Lara ijedtében menekülőre fogta, és a szobája felé futott. Ottó nem hagyta annyiban a dolgot, és a nyomába eredt. Lara olyan ütemben szedte a lépcsőfokokat, ahogyan azelőtt még soha. Szíve a torkában dobogott, és úgy kapkodott levegőért, mint egy sprinter. Winkler Ottó csak pár méterrel volt lemaradva mögötte. Lara becsapta maga mögött az ajtót, és gyorsan el akarta fordítani a zárban lévő kulcsot, ám a nagy kapkodásban a kulcs a földre esett. A lány keze annyira remegett, hogy alig bírta felvenni a földről és rendesen a helyére tenni, ám mikor Ottó az ajtó elé ért, a zárt megnyugtatóan a helyére kattant. A férfi ököllel ütötte az ajtót, majd mikor rájött, hogy felesleges, abbahagyta.

– Anyád felhozza az új ruháidat, és azokban mész holnap iskolába. Ha nem tetszik, maradj a szobádban örökké!

Utolsó mondatát a lány már nem hallotta, mert éppen az ereszcsatornára csimpaszkodva ereszkedett le a ház falán. A nap már eltűnt a horizonton, az este kissé hűvössé vált, de Lara szeme előtt csak a menekülés lebegett. El innen minél távolabbra! De nem jutott messzire.

A kisvárosoknak az az egyik előnye, hogy este és éjszaka szinte egy lélek sincs az utcákon, Lara pedig most senkivel sem akart találkozni. Ahogy a bevásárló utcán bandukolt, felvázolta maga előtt helyzetének lehetséges kimeneteleit. Ha elszökik, az apja kerestetni fogja a rendőrökkel, akik valószínűleg megtalálják, mivel nincsen olyan szerencséje, hogy el tudjon rejtőzni előlük. Ők hazaviszik, az apja megbünteti, aztán minden megy tovább a régi kerékvágásban. Ha önszántából hazamegy, az apja akkor is megbünteti, és szintén ugyanaz lesz a vége. A lényeg, hogy az apja így is, úgy is ki fog kelni magából, és semmiképpen sem úszhatja meg a dolgot.

Megállt a H&M előtt, ahol még mindig ki volt téve az a szép ruhácska. Miért ilyen kegyetlen az élet? Miért kell neki szenvednie? Miért nem segítenek neki a szülei, ahelyett, hogy hátráltatják? Nem elég, hogy az egész tinédzserkor úgy szívás, ahogy van, még tetézni is kell a családjának? Pont nekik kellene kiállniuk mellette, és támogatni, hogy könnyebben beilleszkedjen és megtalálja a helyét az életben!

A kirakat üvege ekkor remegni kezdett, mintha valaki mozgatná. Tompa, egészen halk hangot hallatva mozgott, mígnem hirtelen az egészet vékony repedések lepték el, és az üveg a következő pillanatban éles hang kíséretében millió darabban a földre hullott. Lara ijedtében hátra ugrott, de lábai összeakadtak, és a földre esett. Dermedten nézte az üveg hűlt helyét, majd a földön elterülő darabkáit. Mi a fene történt?, kérdezte magában. Körülnézett, de közel s távol egy lelket sem látott. Nem tudta, mitől törhetett ki az üveg, de jobbnak látta távozni. Azonban ekkor konstatálta, hogy a ruha elérhető közelsége került. Már nincs köztük az üveg, amely fizikailag elválasztotta őket egymástól. Még egyszer körülnézett, hogy látja-e valaki, de senki sem volt a közelben. Fellépett a kirakat párkányára, belépett a próbababához, és gyors, de óvatos mozdulatokkal lehámozta róla a ruhát. A hóna alá csapta, és elfutott.

Betért a közeli parkba, melyet csak az utcalámpák fénye világított meg.  Leült egy padra, maga elé vette a ruhát, és gyönyörködött benne. A tapintása is éppen olyan finom volt, mint amilyennek elképzelte. Még sohasem örült ruhának annyira, mint ennek a kétes körülmények között megszerzett darabnak. Azonban az öröm perceit lassan felváltotta a realitás mogorva érzése. Egy parkban üldögél egyedül sötétedés után, és nem akar hazamenni. Nem maradhat itt sokáig, ki kell találnia, hogy mi legyen. A ruha mintha megvilágosodást hozott volna számára, egyszer csak támadt egy ötlete. Mi van, ha látszólag belemegy a játékba? Az jutott az eszébe, hogy reggelente az ócska ruháiban indul el otthonról, majd útközben valahol átöltözik, aztán hazafelé visszaveszi az anyja ruháit. A szülei nem tudnák meg, ő pedig hordhatna jó cuccokat. Még ezt a kék ruhát is. Tökéletes terv. Legalábbis most ezt tűnik a legkézenfekvőbbnek.

Minden erejét összeszedve jelent meg a házuk mögött, és a lehető leghalkabban visszamászott a szobájába. A földszinten már csend volt, a szülei biztosan lefeküdtek. Kinyitotta a szobaajtót, és kinézett a folyosóra. Miután felkapcsolta a villanyt, meglátta, hogy az ajtó elé ki van készítve a holnapi szettje. Kopott kertésznadrág (természetesen hosszúszárú), egy fakó (valaha piros), bő póló, hozzá a Mickey egeres pulcsi. Felejtős, gondolta. De reggel azért felveszi, aztán a kellő pillanatban megszabadul tőle. Így is lett.

Mikor reggel az anyjának intézett halk köszönést követően kilépett a házból, már tudta, hogy az iskolában ezt a szerelést senki sem fogja rajta látni. Nagyjából félúton járt, amikor besétált az egyik áruház mögé, ahol fák és bokrok között könnyedén átöltözött. A kék ruhát vette fel. Kibontotta a haját, majd jól kifésülte.

Az iskola előtt találkozott Viollal és Bettivel, akik először alig ismerték meg, Larának kiáltania kellett, hogy észrevegyék. Úristen! Atya ég! – és hasonló égi fohászok kíséretében méregették a lányt.

– Nem hiszem el, hogy megvetted. Csak azért is elmondom anyámnak, hogy ha Larának lehet, akkor nekem is kell egy ilyen ruci – irigykedett Viol.

– Látod, mondtam, hogy jól fog állni. Nem tévedtem – dicsérte Betti.

– Biztosan a Krisztián gyerek miatt újítottál be, valld csak be nekünk!

– Lehet. De már amúgy is ráfért egy kis frissítés a ruhatáramra.

Lara ennyire jól talán még sohasem érezte magát az iskolában. Rengeteg szempár szegeződött rá, amikor végigment a folyosón. Nem volt hozzászokva, így némiképp zavarban volt.

– Szia Lara! – szólította meg Krisztián. A szokásos pillangók ismét verdesni kezdtek a lány gyomrában. – Tyű, nem semmi, nagyon csinos vagy! Szóval, mikor is érsz rá korrepetálni?

– Öhm, köszi. Akár ma is jó suli után, ha gondolod… – felelte bátortalanul.

– Ma edzés lesz, szóval nem jó. De holnap okés lenne. Nem is láttam eddig, hogy szürke a szemed. Nagyon szép.

– Igazából kékesszürke, de köszönöm. És persze, jó a holnap.

– Szuper. Vigyázz magadra! Szia!

Bár úgy érezte, nagyon bénán viselkedett, nem bánta, mert a ruha láthatóan bevált. Holnap suli után találkoznak Krisztiánnal, és ez a lényeg. Gyorsan elújságolta a hírt Violnak és Bettinek, hadd osztozzanak az örömében.

A nap hátralévő részében Lara mintha valaki más életét élte volna. Többen is megdicsérték, és még egy randimeghívást is kapott az egyik osztálytársától, de persze nem fogadta el, hiszen ő Krisztiánnal fog találkozni holnap, őt akarja, senki mást. Ettől függetlenül iszonyatosan jól esett neki, hogy másképp néznek rá a fiúk. De nem csak ők, hanem a lányok is. Az irigykedő tekintetekből is kijutott bőven aznapra.

Lara az új ingerektől túlfűtve indult haza a szokásos úton. Már a bevásárló utcában járt, mikor gondolataiból a H&M felé közeledve megpillantott két férfit, akik új kirakatablakot helyeztek az előző helyére. Gyorsan irányt váltott, és kerülő úton ment tovább. Vajon látta-e valaki, hogy ott volt tegnap éjjel. Nem láthatta senki, hiszen ő sem látott egy teremtett lelket sem az utcán. Akkor biztosan nincs miért aggódnia. Ilyen ruhát meg hordhat bárki, ez tömegcikk, senki sem fogja azt hinni, hogy ez pont az a ruha, ami a kirakatban volt.

Annyira elmélyült a gondolataiban, hogy csak a házuk előtt tért magához. Nem cserélte vissza a ruhát! Úristen! Az apja most biztosan ki fogja nyírni, és nem úgy, mint Krisztiáné, hanem tényleg. Ezt nagyon elcseszte, hogyan lehetett ennyire felelőtlen? A rohadt életbe! Talán még visszamehet, talán még nincs minden veszve. Megfordult, hogy keressen egy helyet, ahol gyorsan átöltözhet, ám ekkor kinyílt a bejárati ajtó, és az apja ott állt egyszerre megvető és feldúlt arckifejezéssel. Megragadta Lara karját és berángatta a házba. Becsapta mögötte az ajtót, és ellökte, a lány a földre esett. Ekkor megjelent az anyja, aki valószínűleg az aggodalom miatt nem ment be ma dolgozni. Amiatt aggódott, mi lesz a lányával, ha hazaér. Mintha a jelenléte bármiben is befolyásolná a férjét.

– Erről beszéltem. Látod, Teri! Látod, miben van ez a lány? – Winkler Ottó megragadta Larát a hajánál fogva, és húzni kezdte a földön. – Most egyszer és mindenkorra megtanulod, hogy kurváknak nincs helye ebben a házban.

Lara ordított fájdalmában, Teri ordított tehetetlenségében. Ottó a konyhába húzta a lányt, majd ott felemelte a földről. Lara kapálózva próbált kikerülni a szorításából. Erősen beleharapott a férfi karjába, mire az felkapott egy serpenyőt, és fejbe ütötte a lányt. A férfi véres kezével bekapcsolta a villanytűzhelyt. Lara megszédült az ütéstől, és bizonytalanul a kijárat felé vonszolta magát. A férfi rávetette magát a menekülő lányra, aki belenyúlt a férfi jobb szemébe, és kinyomta. A nyálkás lé rácsurgott Lara arcára, miközben a férfi túlvilági hangon ordított. Volt annyi ereje, hogy elkapja a mászó lány bokáját, és magához húzza. Felkapta a földről, és a lányt a forró tűzlapra nyomta. Lara egyik karját érte a forróság, felordított, és ép kezével felkapta a pulton heverő kést. Határozott mozdulattal beleszúrta a férfi mellkasába, majd a pillanatnyi előnyt kihasználva kimenekült a konyhából.

Anyját a nappaliban találta a kanapén ülve. A nő lassú, dülöngélő mozdulatokkal, kezét összekulcsolva imádkozott, mikor megrángatta a vállánál fogva.

– Anya, el kell tűnnünk innen! Gyere, kelj fel!

Azonban a nő nem engedett a hívásnak. Fejét rázva ellenkezett, és nem volt hajlandó a lányára figyelni.

– Gyere már, anya, kérlek! El kell mennünk innen azonnal! Gyerünk! Siess már!

– Nem lehet, nem lehet, nem lehet – mormogta a nő alig hallhatóan.

– Miért nem lehet? Dehogynem lehet! Csak sietnünk kell. Gyere, anya! – kérlelte sírva a lány, de hiába.

Ekkor megjelent a nappaliban a férfi, aki valaha Winkler Ottó névre hallgatott, kezében egy bárddal, melyről cseppekben csordogált le a vér a padlóra. Fél szeme sötétlett a benne tátongó űrtől. Kulcscsontja alól a kés okozta sérülés helyén vöröslött az inge, és átáztatta az egész jobb oldalát.

– Hová akarsz menni? Hát nem érted, hogy felelősek vagyunk érted?

– Őrültek vagytok! Mindketten őrültek vagytok! – kiáltotta Lara.

A férfi lassan elindult a lány felé, kezében lóbálva a bárdot.

– Látod, Teri, mondtam neked, hogy ez is olyan lesz, mint Inge nővéred! Nem kellett volna hallgatnom rád.

Larának fogalma sem volt róla, ki az az Inge, de most nem is volt alkalma foglalkozni vele, mikor a félszemű apja egy bárddal közeledett feléje. Tuti kinyírja, ez nem tréfál. Kétségbeesését ekkor a düh kezdte felváltani. Ebben a pillanatban nem félt az apjától, inkább haragudott rá, amiért ennyire kegyetlen. Ahogyan az anyjára is haragudott, amiért egy gyenge jellem, aki nem képes kiállni nem csak magáért, de még a lányáért sem. Ez a két ember csak megkeseríti az életét, pedig csak egy rohadt ruháról van szó.

Mérge kiült az arcára, és átrendezte annak izmait. Tekintete szikrákat szórt, és mintha Winkler Ottó meglátott volna benne valami azzal az egy megmaradt szemével. Hirtelen az ablakok üvegei megremegtek, és úgy kivágódtak, mintha bedobták volna őket kővel. Azonban ezek a nagy darabok nem a földre hulltak, hanem egyenesen Winkler Ottó és Teri felé repültek. Sortűzként érte őket az üvegek áradata, és úgy vágódtak bele a testükbe, mintha mágnesként vonzanák őket. Ottó maradék egy szemét is eltalálták, illetve a tátongó üregbe is beletalált egy darab. Teste leginkább egy sündisznóra hasonlított a sok üvegtől, amik belefúródtak. Elejtette a bárdot, majd maga is a földre huppant. Winkler Terit szinte a kanapéhoz szögezték az üvegszilánkok, úgy feküdt ott, mint egy agyonhasznált woodoo baba.

Már nem kiabált senki, már nem akarták megölni Larát. A lány ott állt a nappali közepén, és mintha nem is abban a házban lenne, ahol felnőtt. Már nem volt maradása, mennie kellett ebből a házból. Elhaladt a földön fekvő hulla mellett, és betette az égő fájdalomtól lüktető karját a csap alá. Pár perc múlva megnézte magát a tükörben, megigazította a haját, kezébe vette a táskáját, és kilépett a házból. Soha többé nem akart visszajönni.

 

~ Eredeti megjelenés: Minerva Capitoliuma, 2016 július ~

Ha tetszett, mutasd meg másoknak is...
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someonePrint this pagePin on Pinterest

Hozzászólások

hozzászólás



1 thought on “A kék ruha”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.