Szerző: Adminisztrator

Jó az öreg a háznál – A kezdő (The Intern)

Jó az öreg a háznál – A kezdő (The Intern)

Eredeti megjelenés Ez a film az utóbbi évek egyik legigényesebb vígjátéka, mely igazán szerethető, érzelmes, és akár tanulságos is lehetne, ha nem hordozna magában egy igencsak rossz üzenetet. A történet szerint egy nemrégiben alakult start-up cég meghirdet egy hathetes senior gyakornoki pozíciót, melyre többek között […]

Én inkább félek

Én inkább félek

Félek a mindennapok kihívásaitól. Félek mások véleményétől és bírálatától. Félek az idegentől, az ismeretlentől. Félek a változástól, félek az újtól.

„De hisz láttalak meghalni” – Időkavarás magyar módra

„De hisz láttalak meghalni” – Időkavarás magyar módra

A film címe a sokat sejtető Hurok, s mint a trailer-ből is kitalálható, az időhurokra utal. Elsőre talán megdöbbentő lehet, hogy egy magyar filmről van szó, hiszen szembe megy minden korábbi sémával. Elmondhatjuk, hogy igazán velős produktummal állt elő a rendező, Madarász Isti.

A történet szerint Ádám (Száraz Dénes) illegális gyógyszerkészítmények csempészésével foglalkozik, és a film elején éppen a következő akcióra készül, amikor párja, Anna (Martinovics Dorina) közli vele, hogy babát vár. Ádám megijed a felelősségtől, és el akarja vetetni a magzatot, ám Anna nem hajlandó ebbe belemenni. A férfi elküldi Annát szülészorvos apjához vizsgálatra, hogy amíg a nő távol van, könnyedén leléphessen.

Forrás: sci-fi.mandiner.hu

Videofelvételen akar elbúcsúzni a nőtől, ám mikor elindítja a felvételt, észreveszi, hogy Anna magával vitte a repülőjegyét, és utánaszalad, hogy visszaszerezze tőle. Mikor Ádámmal egymásba rohannak az utcán, Anna szájából elhangzik egy mondat, az első jel, ami megzavarja a nézőt: „De hisz láttalak meghalni”. Ezzel kezdetét veszi a mindfuck, bekerülünk mi is az időhurokba, és próbáljuk kibogozni, hogy mit is látunk a vásznon.

Ádám esélyt kap, hogy helyrehozhassa elszúrt életét, kérdés, hogy tud-e élni a lehetőséggel. A történet sorozatos ismétlődése folyamatos figyelmet igényel a nézőtől, ami valljuk be, nem nehéz, hiszen a bennünk cikázó kérdések megválaszolásra várnak. Az apró, megmagyarázhatatlan részletek, az elvarratlan szálak csak a film előrehaladtával nyernek értelmet, mintha szépen lassan eltűnnének a felhők az égről, és tisztán felragyogna a nap. Ahogyan kirajzolódnak az események és kezd összeállni a kép, úgy aggódunk mi is Ádámért, hogy helyesen cselekedjen és megtalálja a módját, hogyan hozhatná helyre korábbi hibáit.

Valóban rendhagyó magyar filmet láthatunk – ahogyan a rendező nevezi, egy időkavarós thrillert –, ami mentes a sajátságos hazai kliséktől és hibáktól, egyedi történettel rendelkezik, amihez csak még inkább hozzátesz a kiváló színészi játék. Mind Anger Zsolt, mind Martinovics Dorina remek teljesítményt nyújtanak, Száraz Dénes pedig kiváló. Öröm volt látni, hogy a Jóban Rosszban egykori Tamás atyájában sokkal több rejtőzik, mint amit a sorozat láttatni engedett.

hurok

Fel van hát adva a lecke a filmkészítőknek, a magyar közönség ezek után nem fog megelégedni kevesebbel. Az utóbbi időszakban egyébként is felvirágozni látszik a hazai filmipar, vegyük csak például a Liza, a rókatündért, a Félvilágot, vagy a Saul fiát, melyek sorra zsebelik be a nemzetközi elismeréseket különböző nívós fesztiválokon. Ezek után még itt van nekünk a Hurok is, mely csak tovább erősíti a sort.

Eredeti megjelenés – Filmaddict

 
Bölcsek városa

Bölcsek városa

  Történt egyszer, hogy a Távoli Világ egyik városkájában olyan dolog esett meg, ami addig sohasem. A közösség maga sem volt átlagos, hiszen másoktól eltérő módon hatalmas, égig érő falat húztak a határaikhoz. Ez a fal elzárta őket a külvilág minden démonától és ártó szellemétől. […]

Vanda

Vanda

  – Most már kinyithatod! – hallotta meg az ismerős hangot. Azonnal kinyitotta a szemét, és a cirkusz bejáratának látványa fogadta. Nehezen tudta volna tagadni meglepettségét, arcának apró rezdülései mindig elárulták valódi érzéseit. Erik rögvest észrevette, hogy a várt öröm ezúttal elmarad. – Mi a […]

A hitről

A hitről

Történt egyszer, hogy a fiú az apja mellé kuporodott a kandalló fényénél, és a hitről kérdezte.

– Apám, mit jelent hinni valamiben?

Az apa tudta, hogy egyszer majd eljön az ideje, mikor fia felteszi neki ezt a kérdést, így előre felkészült a válaszra

– Hitünk az életünk szerves része. Olyasmi, amit te is ismersz, de még nem jöttél rá, hogyan működik, mit jelent igazán.

– Használnom kell a hitemet? Hogyan? – kérdezte a kandallóban pislákoló lángokat nézve.

– A hitet ne úgy képzeld el, fiam, mint egy kézzel fogható, irányítható dolgot! Nem olyan, mint a matematika vagy a fizika tudománya. Hiába keresel rá racionális magyarázatot, nem fogsz találni.

– Mert a hit nem valóság?

– A valóságot meghatározni nem könnyű. Úgy tekints a hitre, mint egy kapocsra közted és egy magasztos erő között, ami békével és jósággal tölt el. De ne próbálj vallásokban gondolkodni, mert azok határokat szabnak, és keretek közé szorítják ezt a természetes kapcsolatot.

– Tehát a hit jó dolog, igaz? Honnan tudom, hogy hinnem kell? Mi van, ha nem hiszek, és elveszítem a kapcsolatot azzal az erővel, amiről beszélsz? – vakargatta feje búbját bizonytalanul a fiú.

– Nem kell hinned, a hit nem egy kötelező cselekvés. Dönthetsz úgy, hogy nem hiszel semmiben, de közben akkor is hiszel, mégpedig abban, hogy semmiben sem hiszel. Mindannyian hiszünk valamiben. A te választásod, hogy milyen irányba tereled az életed folyását. Azzal, hogy elismered az ő létezését, tulajdonképpen hiszel benne, csak nem akarsz eszerint élni.

– Tehát én már most is hiszek, csak nem tudom, hogy miben?

– Abban hiszel, hogy a hit jó dolog; ösztönösen vonzódunk a jóhoz, még ha nem is tudatosan tesszük ezt. Te is érzed ezt, fiam! Ha elérkezett az ideje, mindent meg fogsz érteni a hitről. Rá fogsz jönni, hogy tulajdonképpen mindegy, minek nevezed ezt az erőt. Lehet ő Isten, Sors, Végzet; nem az a fontos, hogy milyen képpel ruházod fel. Az a fontos, hogy elfogadod-e azt a nyugalmat, amit felkínál számodra vagy sem. Meg fogod érteni, hogy vigyáz rád, és a számodra legjobb úton vezet téged végig, ha akarod.

– Ezt nem értem.

– Ha nem akarsz görcsösen mindent te iránytani, látni fogod, hogy sokkal jobb dolgok történnek veled, mint amit te elképzeltél magadnak. Azzal fogsz szembesülni, hogy Isten/Sors/Végzet olyan lehetőségek és ajándékok tárházát nyitja meg előtted, amit soha sem gondoltál volna.

A gyermek szeme felcsillant, tátott szájjal bámult az apjára.

– Ez ilyen egyszerű, csak hagynom kell magam?

– Csak azzal kell foglalkoznod, amire a földi életedben ténylegesen van ráhatásod. Amire nincs, azt meg kell hagynod neki. Különben falakba fogsz ütközni, és csúnyán beverheted a fejed. A tényleges feladataidra és magadra kell koncentrálnod. Arra, hogy mindig ember maradj, légy egyenes, derék, jószívű és igazságos.

Tekintete a távolba meredt, és próbált mindent megjegyezni, amit apjától hallott. Azonban a következő percben elbizonytalanodott.

– De addig mi lesz velem, apám, amíg meg nem értem a mondandódat? Vagy ami még rosszabb, mi van, ha soha sem értem meg a lényegét?

– Fiam, most jól figyelj rám! Ne hagyd, hogy félelmek és kétségek irányítsák a cselekedeteidet! Azt mondtam, hogy engedd az Istent tervezni, nem azt, hogy ne végezd el, amit rád bízott. Ez is a hitnek a része, a hit önmagadban.

Mikor ezeket a szavakat mondta, határozottan a fia szemébe nézett. Megfogta vállát és megsimogatta puha, kese szőke haját. A fiú ekkor még nem sejtette, de mikor évek múltán eszébe jutottak apja szavai, már nem is tűntek kuszának és zavarosnak, mi több, egyre inkább úgy érezte, lényegesen egyszerűbbek a mindennapok, ha hisz bennük.

 

~ Megjelent: Minerva Capitoliuma, 2015 október ~

cropped-header-940x198

 

Elengedés

Elengedés

(Forrás: Kreatív írás kép alapján)   Egyre szűkebbnek érezte a teret maga körül. Bár önként került ebbe a helyzetbe, mostanra percről percre jobban eluralkodott benne a késztetés, hogy véget vessen ennek az állapotnak. Már nem is emlékezett, mennyi idő telt el begubózása óta, s mivel […]

Szállás egy éjszakára

Szállás egy éjszakára

Szomorúan vette észre, hogy mennyire elszaladt az idő. Annyira belemélyedt a különös rovarok keresésébe és tanulmányozásába, hogy az esti szürkület már nem sokat engedett láttatni a szemnek. A nap már eltűnt a fák között, de ő még mindig az erdő mélyén járt. Ideje hazamenni, gondolta […]

Kívánság

Kívánság

Nagy lendülettel rántotta magára a takarót. Egészen a feje búbjáig húzta, hogy teljesen befedje az ágynemű. A takaró alatt csak maga volt, senki más, és pont erre vágyott. Hogy ne lássa senki, ne bántsa senki, ne halljon semmit. Semmit abból a zajból, ami a szobán kívül, a földszintről szűrődött be hozzá. Semmi különös, csak a szülei veszekedése. Egyre többször hallotta, egyre hangosabbak és hangosabbak voltak. Napról napra, hétről hétre. Csendet akart, azt, hogy ne kiabáljanak, de hiába kérte őket számtalanszor, már nem is tudta hányadszor, de csak elzavarták. Ne szóljon bele a felnőttek dolgába, ő még csak egy gyerek, nem érti a világ dolgait… Talán nem érti, de érzi.

Kibújt a paplan alól, mikor már nem bírta levegővel. A pihe puha ágy sem tudta feledtetni vele a szülei rossz kapcsolatát. Egyedül volt, testvér nélkül. Ha legalább lett volna még egy gyerek, aki ugyanazt éli át, aki ugyanazt látja, hallja és tapasztalja, amit ő, akkor talán sokkal könnyebb lett volna a kislány helyzete. Legalábbis így gondolta. Jól jött volna a segítség. Osztozni a rosszban, könnyebb lett volna elviselni. De nem volt testvére. Csak a babája, a fekete copfos, ezüst ruhás vatelinnel bélelt játékbaba, aki mindig az ágya sarkában pihent. Sokszor beszélt hozzá. Akár jelentéktelen dolgokról, akár a számára fontosakról volt szó, a baba türelmesen meghallgatta. Nem úgy, mint a szülei. Ők nem figyeltek rá annyira, mint azt a kislány szerette volna.

Magához húzta a babát, miközben kicsorduló könnyeit a paplanba törölte. Először nem szólt semmit, csak átölelte, és a plafonra meredt. Eszébe jutottak az osztálytársai, akik már biztosan mélyen alszanak, vagy éppen lefekvéshez készülődnek. Anyukájuk mesét olvas nekik az ágyukon ülve, apukájuk betakargatja őket, hogy meg ne fázzanak. Milyen jó lehet nekik! Bárcsak neki is olvasnának mesét, jóéjt puszit nyomnának a homlokára, ő pedig kérlelné őket, hogy ne kapcsolják le a lámpát, mert a fél a sötétben. Pedig ő nem is félt a sötétben. Ő attól félt, hogy ezen túl minden este ilyen lesz, de attól nagyon. Maga felé fordította a babát. A fekete haját mindig ő ápolta. Naponta kibontotta, jól kifésülte, majd újra becopfozta. Mintha csak a barátnője lett volna, úgy játszott vele. Ahogy nézte a babát, arra gondolt, bárcsak élne. Milyen jó lenne, ha még egy gyerek lenne a házban! Az sem baj, ha nem a testvére.

– Nem akarok itt lenni, Fekete Baba! El akarok menni messzire, oda, ahol nincsen kiabálás és veszekedés. Oda, ahol szeretnek és játszanak velem. Bárcsak vége lenne ennek az egésznek!

Szavaira különös dolog történt, olyan, ami eddig még soha. A Fekete Baba keze megmozdult. A kislány felszisszent, azt hitte, rosszul lát; érezte szíve heves dobogását. Majd a baba lába is megmozdult. Ekkor már tudta, hogy nem káprázik a szeme. A baba felemelte a fejét, kinyitotta a szemét, és a kislányra nézett.

– Te élsz? – kérdezte tágra nyílt szemekkel a kislány. – Vagy csak álmodom? – Nem álmodsz – válaszolt a baba, és felült az ágyon. A kislány is így tett, és lelkesen figyelte a baba minden mozdulatát.

– De jó, végre nem leszek egyedül! – ujjongott a gyermek. – Olyan jó, hogy itt vagy velem, el sem hiszem.

– Sajnálom, de nem maradok itt – A kislány szája legörbült a csalódottságtól. – Csak azért keltem életre, mert azt kívántad, bárcsak vége lenne mindennek. Valóban ezt akarod?

– Nem szeretek itt élni. Olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Hiszen te is tudod.

– Igen, tudom. De nem minden osztálytársadnak van ám olyan sorsa, mint azt te képzeled. – Tényleg? Vannak más olyan gyerekek is, mint én? – kerekedett el a kislány szeme.

– Bizony. Azonban te más vagy, mivel még egyikük sem akarta, hogy mindennek vége legyen. Általában csak világgá mennek.

– Nincs értelme világgá menni, ott sem lesz jobb – felelte borús tekintettel a kislány.

– Ha akarod, én segíthetek neked, hogy jobb legyen. El tudlak vinni erről a helyről oda, ahol nincsenek veszekedések és kiabálások. Ott csak szeretet van, játék és kacagás. Szeretnél eljönni velem?

– Igen, igen! Mindennél jobban szeretnék – pattant fel a kislány. Fürtjei csak úgy lobogtak, ahogy örömében ugrált az ágyon. – Induljunk most azonnal!

– Rendben – felelte a Fekete Baba. – Vess még egy utolsó pillantást a szobádra, a helyre, ahol gyermekkorod nagy részét töltötted! Emlékezz a szépre, a jóra!

A kislány a szekrény elé lépett, és végignézett a játékain. A kedves, sárga mackóra, a kék nyuszira, a legóra, a kirakósra, és a megannyi apróságra, melyeket az évek során gyűjtött össze, amiket ajándékba kapott a nagyszüleitől, a rokonoktól, az osztálytársaitól. Mindegyikről szép emléket őrzött, és készült magával vinni a nagy útra. Mikor késznek érezte magát, a babához fordul. Az gyengéden megragadta a kislány kezét, és az ablakhoz vezette. Kinyitotta azt, és kilépett a párkányra, a kislány pedig követte.

– Most hunyd le a szemed! Hamarabb odaérünk, mint gondolnád. A kislány úgy tett, ahogy a baba mondta neki. A korábban élettelen játék ekkor felnézett az égre, tekintete elveszett a hihetetlen messzeségben, mintha a felhőknél sokkal messzebbre látna. Felemelte vékony karját az ég felé, s tenyerében örvényleni kezdett a finom, nyár esti levegő. Ekkor könnyed szellő simogatta meg a kislány arcát, majd vigyázva felkapta, és vitte, vitte magával a magasba. Messzire röpítette a gyermeket, akinek arcáról felszáradtak a könnyek, és már nyoma sem volt a szomorúságának. Boldogan lépett be a mennyország kapuján.

 

~ Minerva Capitolimua, 2015 május ~

cropped-header-940x198

A stégen

A stégen

A stégen ültem, és figyeltem, hogyan hullanak alá az elsárgult tölgyfalevelek. Óvatosan tette le őket a szellő a sima víztükörre, miután egy kicsit játszott velük. Az egyre növekvő vízgyűrűk lassan közeledtek felém, majd a parthoz csapódva megsemmisültek. Akárcsak a szerelmünk. A kezdetén újult erővel vettem […]