Szerző: Anita Wekker

Norman

Norman

A kerítésnél leskelődött, majd mikor a jegyellenőr egy óvatlan pillanatban elmerengett, gyorsan belopózott mögötte. Elégedettséggel töltötte el, hogy sikerült kijátszania, és alig várta, hogy bevehesse a varázslatos cirkuszt. Be akarta szippantani az illatát, érezni a lüktetését, átélni a pompa és a csillogás minden pillanatát. Norman […]

A posta

A posta

Fürge léptekkel szedte a lépcsőket a régi épület falai között. Festett szőke haja minden lépésnél egyedi táncot lejtett a válla fölött. Lengett jobbra-balra, jobbra-balra. Most járt először ebben az épületben. Sietett, így az első útba eső postára esett a választása, ellentétben a megszokottal, ahova egyébként […]

A murvafürt

A murvafürt

Komótosan gördült végig az izzadságcsepp csontos hátán. A tikkasztó hőségben, a murvafürt árnyékába húzódva, békésen üldögélt a kerti széken. Cigarettája végéről épp lepottyanni készült a hamu. Délutáni kávéját kortyolgatva azon tűnődött, hol lehet éppen a felesége.

A jó asszony mindig talált tennivalót a ház körül, és bár számtalanszor megkérte, pihenjen többet, a nő akkor érezte jól magát, ha minden rendben volt az otthonukban. Egyikük sem volt már fiatal, csontjaikban érezték az évek sajgó múlását.

– Figyelhetnél jobban az egészségedre! – mondogatta az öregember. – A visszeres lábadnak nem tesz jót ez a sok járkálás.

– Majd pihenek a sírban – szokta volt mondani az asszonyság. – Pontosan melletted.

A férfi csak rázta a fejét, és ráhagyta a dolgot. Makacs nőszemély, mindig is az volt, és ezt nagyon is szerette benne. Felderengett előtte a fiatal, húszéves lányka képe. Pozsgás arca, karcsú dereka, feszes melle volt, mikor nőül vette. Naphosszat kergetőztek a tengerparton, élvezték a nyakukba szakadt boldogságot. Előttük állt az élet, csordultig voltak vágyakkal, szenvedéllyel. Azóta sok-sok év eltelt, hol boldogan, hol szomorkásan, de mindig kitartottak egymás mellett. Felneveltek négy gyereket, akik már csak hétvégente látogatták őket. Újra kettesben voltak, mint kapcsolatuk bimbózásakor.

Tekintete a tenger hullámzó felszínére tévedt. Szeretett elveszni ebben a képben, mely oly megnyugtató volt számára, akár a felesége gondos ölelése.

– Hol van már ez az asszony? – dörmögte az orra alatt. A hamu lepottyant a világoskék asztalterítőre, pontosan a hamutartó mellé.

A nő, mintha meghallotta volna, abban a pillanatban kilépett a házból kezében egy sötét szobai szőnyeggel. Kisietett a kertbe, és jól kirázta. A por csak úgy kavargott körülötte, míg a lusta szellő bele nem kapott nagy nehezen.

A férfi megigazította ujjfoltos szemüvegét, és az asszonyt kérlelte:

– Gyere ide egy kicsit! Mondandóm van.

Az idős nő korát meghazudtoló léptekkel járult elé. Ahogy az ember végigtekintett rajta, nem akart hinni a szemének. Hosszasan méregette, mint aki nem erre a látványra számított.

– Mit nézel úgy rajtam? – A nő csípőre tette a kezét, és fejét félrebillentve várta a választ. – Tán látsz rajtam valami furcsát? – vonta fel a szemöldökét.

– Te magad egy furcsaság vagy! – kuncogott az öregember. Ötven év, az bizony sok idő, ami megváltoztatja a testet. Azonban ő most ugyanazt a fiatal lánykát látta maga előtt, aki valójában volt. Az a csillogó szempár ugyanaz maradt, mit sem változott. Magához húzta az asszonyt, és szorosan átölelte. Egy cseppet sem zavarta, hogy mennyire csontos az a test, mennyire ráncos a bőr. Csak azt látta, hogy a felesége újra virágzik, s úgy ragyog, mint hajdanán, a murvafürt alatt.

 

~ Minerva Capitoliuma, 2015 június ~

cropped-header-940x198

Fahéj, a collie

Fahéj, a collie

A gazdám egy idióta. Nem vitatom, és te se tedd! Tudom, ezt most viccesnek találod. Ott ülsz a kényelmes kanapédon laptoppal a kezedben, és mosolyogsz, mikor ezt olvasod. Pedig ez véresen komoly. A gazdám kezelhetetlen. Mondom ezt sziklaszilárd meggyőződéssel, hiszem immár két éve élek vele egy fedél […]

A királyfi és a Csontvázkirály

A királyfi és a Csontvázkirály

    Egyszer volt, hol nem volt, messze Keleten élt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak volt három fia. Gondolta egyszer az öreg király, próbatétel elé állatja a királyfiakat, s amelyik a legügyesebb, arra hagyja a birodalmát.   A világ négy pontját négy király […]

A harmadik dáma

A harmadik dáma

 
Rohant, ahogy csak a lába bírta. A retro stílusú hotel harmadik emeletére tévedt. Ahogy kifordult a lépcsőről a folyosóra, a bordó, virágmintás szőnyegben majdnem orra bukott. Tudta, hogy hamarosan utolérik, tehát valahogy le kell ráznia őket. Ekkor már bánta, hogy nem dobta el a lapokat, mikor az orosz emelte a tétet. Annyira bízott abban a dáma párban, hogy teljesen kizárta a racionalitás minden egyéb eshetőségét, és felelőtlenül feltette még azt a lopott gyémántot is, amire az orosznak úgy fájt a foga. És az átkozott király pár csak bejött a ruszkinak! Hogyan lehetett ekkora mákja annak a senkiházinak? De nem számít. Amilyen ostoba, tényleg komolyan gondolta, hogy majd átadja neki a milliós kis követ. Ugyan már! Őt nem ilyen fából faragták.
 
Hallotta a lépcsőn felfelé futó, cingár csatlósokat, és csak abban bízott, hogy valamit sürgősen ki tud találni. Bármennyire is gizdák, ők négyen voltak ellene, komolyabb fegyverekkel ellátva, nála pedig csak egy 9 mm-es volt. Bár ha elég ügyes, kiiktathatja mindet. Mindig legyen B-terv, ezt vallotta, de most perpillanat egy ötlete sem volt kivitelezhető, így rögtönöznie kellett.
 
A folyosó végén az utolsó ajtóra tévedt a tekintete. Lenyomta a kilincset, de zárva találta. Nincs ideje finomkodni, az élete forog kockán. Az orosz kicsinálja, ha nem talál ki valamit. Nekiugrott az ajtónak, mire az kivágódott. A következő pillanatban már a szoba szőnyegén találta magát, egyensúlyát elvesztve pottyant a földre a vehemens belépőt követően. Még a földön fekve berúgta maga mögött az ajtót, majd feltápászkodott. Ekkor vette észre, hogy a nadrágszára beleakadt egy, az ajtóból kiálló kósza szögbe, ami végighasította a textilt, ahogy az ajtó bevágódott. Ott állt egy szakadt nadrágban, és azon tanakodott, hogy mi a fontosabb: Szerezni egy olyan ruhát, amiből nem lóg ki az alsója, vagy menekülni az orosz bérencei elől.
 
– Ki a franc maga és mit keres itt? – hallotta meg a vékony hangot a háta mögül. Ügyetlenül megfordult, és meglátta a fürdőből kilépő nőt. Finom domborulatait csak egy könnyed kombiné takarta el. A férfi ledöbbent az elé táruló látványtól, és egy pillanatra elfelejtette, hogy mi járatban van éppen. – Azonnal tűnjön el a szobámból, különben hívom a rendőrséget! – förmedt rá a nő, és már indult is az éjjeliszekrényen lévő telefonért.
 
– Arra semmi szükség, tényleg! – elindult, hogy megállítsa az asszonyt, azonban hiányos nadrágja összegubancolódni látszott, és a férfi hatalmasat bukott a földre. A nő felsikoltott, majd ijedten kapta a kezét a szája elé.
 
– Te jó ég, jól van? – kérdezte már kevesebb félelemmel a hangjában.
 
– Ezt így nem mondanám, de kérem, ne hívjon senki, és ne sikítson! – kérlelte a nőt, aki ekkor fölé hajolt, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg nem esett bántódása az idegennek. Felsegítette a székre, és ekkor látta meg sebet a homlokán.
 
– Istenem, de hát, vérzik a feje!
 
– Csak karcolás. A háborúban sokkal durvább sérüléseket szereztem – kezdte a szédítést a férfi.
 
– Nahát, maga katona?
 
– Mondhatjuk. Amikor szükség van rám, nem ellenkezem kiállni a szeretteimért és a hazámért.
 
A nő felsegítette a már sokkal szimpatikusabb férfit, és egy nedves kendővel igyekezett felitatni a kibuggyanó pár csepp vért.
 
– De mégis mi történt magával? Miért rontott be hozzám?
 
– Megtenne nekem valamit? – kérdezte a férfi elcsukló hangon.
 
– Egy ilyen bátor embernek bármit.
 
– Bezárná az ajtót, és nem faggatna arról, hogy miért estem be a szobájába?
 
– Hogyne! – a lenge hálóing átsuhant a motelszobán. A következő percben az ajtó már egy kisebb komóddal és egy székkel is ki volt támasztva. A férfi nem győzött hálálkodni és a nő kecses kacsóját csókokkal bombázni.
 
– Sajnos, ez egy titkos küldetés, így nem avathatom be a részletekbe. Ugye, megérti? – kacsintott a megszeppent nőre, aki már megbánta, hogy olyan durván rákiáltott a fickóra.
 
– Most mennem kell, de remélem, még látjuk egymást – a férfi felállt a székről, és szorosan magához ölelte vendéglátóját. A nő nem győzte kapkodni a levegőt. A férfi szakadt nadrágjában az erkélyajtóhoz lépett, majd még egy utolsó pillantást vetett a nőre, és kilépett a balkonra.
 
Az asszony már csak a hűlt helyét látta, mikor hangosan dörömbölni kezdtek az instabil ajtón. Nem telt bele sok idő, a vézna suhancok már bent is voltak a szobában.
 
– Nem tudom, mit akarnak tőlem, de itt ugyan senki mást nem találnak. Kérem, távozzanak, és a megrongált ajtó költségét rendezzék a szállodaigazgatójával – jelentette ki szigorúan, miközben tárcsázta a recepciót.
 
Pár perc múlva a kéretlen brigád már a szálloda biztonsági őreivel karöltve távozott a szobából. A váratlan látogató ez alkalommal megmenekült az orosz haragjától. Úgy tűnik, mégis csak szerencsét hozott az a harmadik dáma.
 
Talentum Mobile 
(Forrás: Kreatív Írás Kép Alapján – Talentum Mobile)
 
 

Szokatlan szerepben

Szokatlan szerepben

 (Kreatív Írás Kép Alapján – Talentum Mobile)   Szokatlan szerepben találtam magam, amire nem is vetemedtem oly gyakran. Sietve jött, akár a nyári fuvallat, s elragadta szívemet egy perc alatt. Szerelmétől féltettek, ő túl merev, mondták, nem lehetek boldog az oldalán. Szilaj szívem zabolázta rendesen, nem […]

Cseresznyefák árnyékában

Cseresznyefák árnyékában

  Cseresznyefák árnyékában ülve Pitypangok szárából fontalak meg. Erősnek fontalak, megtörhetetlennek, Délcegnek és erősnek. Lelked fonalai selymesen simultak, Ujjaim közé fonódtak, Ragaszkodtál hozzám, S én örömmel alkottalak tovább.   Máskor görnyedve, könyvek fölött Könnyekből formáltalak örök És időtlen pillanattá. Lehettél volna másé is, De az […]

Minden éjjel

Minden éjjel

Minden éjjel egy kicsit meghalunk
S én csak remélni tudom,
Hogy jelenléted vonzó oltalom
Lehet a dermesztő álomszakadék szélén,
Hol emberlétem émelyítő mélysége
Mágnesként vonz a mélybe,
Miközben irgalomért fohászkodom.
Legyek bár tékozló halandó
Vagy múló könnyű szeszély,
Éjjelente egy vagyok a sok közül,
Ki téged arra kér,
Hívj életre, hívj újra létre,
Hadd szülessek újjá reggelente.
Még ha ismét meg is kell tennem
Az elkövetkezendő éjjelen.
 
 
 

~ Megjelent A 6.25-ös járat nyitó verseként 2015-ben ~

Az én hősöm

Az én hősöm

Nagy erejű volt a robbanás. A gomolygó füstfelhő, ami akkor felszabadult, a legkisebb zugokba is utat talált magának. A levegőben százával, ezrével röpködtek a tégla- és a fémdarabok. A város utcáit a háború kezdete óta elöntötte a mocsok és az emberi szenvedés minden velejárója. Ez […]