Szerző: Anita Wekker

Cseresznyefák árnyékában

Cseresznyefák árnyékában

  Cseresznyefák árnyékában ülve Pitypangok szárából fontalak meg. Erősnek fontalak, megtörhetetlennek, Délcegnek és erősnek. Lelked fonalai selymesen simultak, Ujjaim közé fonódtak, Ragaszkodtál hozzám, S én örömmel alkottalak tovább.   Máskor görnyedve, könyvek fölött Könnyekből formáltalak örök És időtlen pillanattá. Lehettél volna másé is, De az…

Minden éjjel

Minden éjjel

Minden éjjel egy kicsit meghalunk S én csak remélni tudom, Hogy jelenléted vonzó oltalom Lehet a dermesztő álomszakadék szélén, Hol emberlétem émelyítő mélysége Mágnesként vonz a mélybe, Miközben irgalomért fohászkodom. Legyek bár tékozló halandó Vagy múló könnyű szeszély, Éjjelente egy vagyok a sok közül, Ki…

Az én hősöm

Az én hősöm

Nagy erejű volt a robbanás. A gomolygó füstfelhő, ami akkor felszabadult, a legkisebb zugokba is utat talált magának. A levegőben százával, ezrével röpködtek a tégla- és a fémdarabok. A város utcáit a háború kezdete óta elöntötte a mocsok és az emberi szenvedés minden velejárója.
Ez is egy újabb támadás volt, ám ezúttal komolyan veszélybe került az életem. A bomba a szemben lévő épületben robbant, és csoda, hogy a mi házunk nem dőlt össze az erejétől. Amikor magamhoz tértem, egy hatalmas deszka hevert a lábamon. Nagy nehezen le tudtam rúgni magamról, de a jobb lábam eltörött. A másikon bicegve, mászva jutottam el oda, ahol egykor az ablak és a lakásunk fala volt. A padlót szőnyegszerűen borították be tégla- és üvegdarabok. Felsértették a bőrömet, a karomból és a tenyeremből folyt a vér. De nem éreztem fájdalmat, a testem nem fogta fel, hogy mi történik vele. Hajtott a túlélési ösztön, tudtam, hogy életben kell maradnom.
Az ablak kerete ripityára törve hevert a földön. Ahogy melléértem, eszembe jutott az a forró nyár, amikor édesanyám a párkányon könyökölve figyelt minket, ahogy az utcán hajtottuk a lányokat. Mindig azt mondta, előbb-utóbb valamelyiktől megkapom a magamét. Tudta, hogy csibész vagyok, mindig is az voltam. Életrevaló, igazi túlélő. Drága anyám! Bárcsak megérhette volna, hogy látja a fiát felnőni.
Nehezen, de felegyenesedtem. Ekkor hasított belém igazán először a fájdalom. Végigfutott a hátamon, és a mellkasomba nyílalt. Azt hittem, elájulok, de nem adhattam fel. Nem maradhatok ott a földön heverve. Ha megtalálnak, elvisznek, eladnak rabszolgának vagy megkínoznak és megölnek. Túl kell élnem!
Erőm kezdett elhagyni. Éreztem, ahogy távozik a testemből, és gyengülnek végtagjaim. A lábam sajgott és egyre jobban vérzett. Szédülni kezdtem, tudtam, mi következik. Vége van. Elvesztem. Már nem tudom irányítani a sorsomat.
Nem tudom, meddig feküdhettem ott kábán. Talán öt perc volt, tán egy óra, vagy egy nap. Nekem csupán egy pillanatnak tűnt. Éreztem, ahogy közeledik felém. Csak félig bírtam kinyitni a szemem, de igazi angyali csodát láttam. Egy gyönyörű lény magasodott felém, és tekintete elvarázsolt. Csillogó szürke szeméből melegség áradt felém, és én szívtam magamba, mintha csak az élet forrása lenne. Felemelt a mocsokból. Kivett a szenvedés árnyékából, és én úgy éreztem, megmenekültem.
Tekintetem az utcára vetettem, és a látvány, mely elém tárult mindennél csodálatosabb volt. Felülkerekedtünk rajtuk. Győztünk! Akkor ott, abban a pillanatban úgy éreztem, kaptam még egy esélyt. Reményt arra, hogy felépítsünk egy új várost, egy új világot, egy új életet. Újjá születtem.
(A fenti történet ez a kép ihlette. Forrás: Kreatív Írás Kép Alapján)

A siker titka

A siker titka

Elégedetten tette el a poharat, mely dús, fehér habot hagyott a szája körül. Jólesően csorgott le torkán a hűsítő nedű. A kimutatásokat bújta át a kellemes ital kíséretében a kedvenc helyén. – Hogy vagy, öreg barátom? Megy az üzlet? – kérdezte tőle a kocsmáros, miközben…

Vadászidény

Vadászidény

– Ugyan már, Drágám, tudod, hogy itt soha semmi sem történik! Apa beköszönt, mikor vadászni ment a barátaival, ezt leszámítva nem történt velem semmi. Dög unalom van. Bárcsak itthon lennél már! – búgta a kagylóba Daisy Thomson. – Te is hiányzol, Kincsem! Halálosan fárasztó volt…

Csibészek

Csibészek

– Emlékszel, amikor rácsurgattunk a rendőr kocsijára azon az izgalmas nyáron? Az öreg Kovács aznap is bemószerolt apáméknál, de megkapta a magáét! Ejj, micsoda idők voltak azok! – fordult Jóska bácsi a szomszéd ágyon fekvő Dezső barátjához.

– Nem emlékszem ilyesmire – vakargatta tar fejét a másik, miközben a távolba meredve kutakodott kusza emlékeiben. 
– Ugyan már! Szedd össze a maradék agyadat, te vénség! – ült fel nehézkesen Jóska, aki nem akarta elhinni, hogy Dezső csak úgy elfelejtett egy ilyen szép közös emléket. Sokat felejtettek mindketten, de ezt… ezt a csínytevést nem szabad feledni, gondolta.
– Melyik Kovács? Az a colos, fekete hajú? 
– Nem! A Kovács Elemér, aki mindig napszemüveget viselt, még félhomályban is, mert azt gondolta, így divatos, és a nagynénémnek udvarolt sokáig, de a Marika végül kikosarazta, és hozzáment a tűzoltó Béres Ignáchoz.
– Milyen Ignáchoz? – rázta meg a fejét Dezső úr, miközben takaróját lebegtette, ami alatt összegyűlt a meleg. 
– Ne mondd már, hogy az Ignácra sem emlékszel, aki a Béres Ottó fia volt, és folyton-folyvást rágózott, mintha muszáj volna? Az egyik legnagyobb nőcsábász volt a faluban, de a Marikának így is kellett, pedig a Lucával is összeszűrte a levet. Rajtakaptam őket a csűrünkben, amikor a Koppánnyal téged kerestünk az egyik délutáni horgászat után. 
– Ki az a Koppány? 
– Az ördögbe is, nem hiszlek el, Dezső! Hát semmire sem emlékszel a gyerekkorunkból? Teljesen kiszikkadt az agyad öregségedre? Mondj már valamit, Dezsőkém! – esdekelt Jóska bácsi, és kétségbeesetten meredt a megkopaszodott, fátyolos tekintetű férfire.
– De hát, én nem a Dezső vagyok!
– Nem a Dezső vagy? – hüledezett Jóska bácsi. – Akkor ki a fene vagy és hol van a Dezső? Ekkor a takaros Betti nővér jelent meg az ajtóban a vacsorával. 
– Nővérke, ez a férfi itt mellettem megint azt hiszi, hogy a Dezső vagyok? 
– Te nem a Dezső vagy? Akkor hol van a Dezső? – kelt ki magából Jóska bácsi. 
– Dezső bácsi, maga az, és most szépen lásson hozzá a finom vacsorához, utána pedig beveszi ezeket a pirulákat, és máris emlékezni fog mindenre – tette asztalára a vacsorát és a gyógyszereket a kedves nővér. 
– Betti drága – fordult hozzá arcán széles mosollyal és némi könnyel a szemében Jóska bácsi – igazán hálás vagyok, hogy itt van! Maga mindig visszahozza nekem a barátomat… ha csak egy rövid időre is.
(A fenti történetet ezt a kép ihlette – Forrás: Talentum Mobile – a tehetség mindenkié)

Házasságtörés

Házasságtörés

  – Adjon még egy duplát! – Viktor már a negyedik konyakot töltötte magába a második kerületi füstös kocsma alagsorában. Az esküvője óta nem járt ezen a helyen, de most érezte, ki kell engednie a fáradt gőzt. Négy éve voltak házasok Szilviával, és bár az…

Egy gyilkos emlékei III.

Egy gyilkos emlékei III.

Heléna, te drága Heléna, te drága, te gyönyörű, te kívánatos! – bókolt magának az antik, milliós értékű pipereasztalánál ülve, miközben tükörképének pózolt. Elégedett volt magával, ahogyan mindig is. Az utolsó simításokat végezte gondosan feltűzött frizuráján – mindennek tökéletesnek kell lennie, hiszen a kellemes külső a…

Egy gyilkos emlékei II.

Egy gyilkos emlékei II.

A Politikus

Nagy cseppekben esett az eső, mikor a Politikus a kocsijához ért. Öltönye csak kissé lett vizes, mivel pár órával ezelőtt az irodához egészen közel talált parkolóhelyet. Nem sikerült túl jól a mai sajtótájékoztató, leginkább a pökhendi újságíró miatt, aki köztudottan a „másik oldal felé húz”. Általában nem kérdeznek sokat, hagyják, hogy elmondja a mondókáját az aktuális témáról, csak pár alapvető kérdés merülhet fel, semmi extra. Ez a fazon azonban szeret belekötni mindenbe, és általában kényes témákat feszeget, amikre nincs kedve válaszolni. Jól bevált módszere a mellébeszélés. Igen, ebben kifejezetten ügyes, cifra körmondatokat kerekít, és mire a végére ér, már mindenki el is felejtette, honnan indult az egész és mi volt a kérdés. Jól bevált stratégia, rendszeresen alkalmazta. Nem hiába: Ő a Politikus.
Méghozzá sikeres politikus. Pályája 6-7 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is elhatározta, hogy sikeres lesz. Akkoriban már megvolt a jól menő vállalkozása, nem voltak különösebb anyagi gondjai, ő azonban többre vágyott: hírnévre. Áhítozott az ismertségre, hogy mindig beszédtéma legyen. Ahhoz, hogy elérjük a sikert, bizony keményen kell dolgoznunk. Gondosan ápolni kell a növényt, hogy aztán szép termést hozzon. De van ennél egy gyorsabb út is, ami csak kivételes embereknek adatik meg: Le kell paktálni az Ördöggel. Nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek hangzik, hiszen el kell adnunk a lelkünket, hogy cserébe olyan képességeket kaphassunk, melyekkel azonnal révbe érhetünk. A Politikus pedig nem várt, és az egyszerűbbnek tűnő utat választotta. Valószínűleg megérte, hiszen azóta szépen ível felfelé a karrierje, ahogyan becsvágya is csak nőttön nő. A korábban kitűzött célokat – mint a csodaautó, a nyaraló, a rengeteg pénz – újak váltották fel: a hatalom, a befolyás, és a még több pénz. Azonban a fényes csillogást sötét tettek kísérték.
Morogván indította el a csodaautót, közben az eső csak nem csillapodott, inkább egyre erősödött. Szinte teljesen besötétedett a város, és az utakat is veszélyessé tette a visszaverődő víz, alig lehetett látni valamit. Az utolsó pillanatban vette észre, így még hirtelen le tudott fékezni előtte.
– Tűnj már innen, rühes dög! Takarodj az útból! – kiabált a kormány mögül. Hunyorgott, hogy lássa, ott van-e még az állat.
A macska élesen figyelte őt az út közepén ülve. A Politikus még szitkozódott magában, majd a macska unottan elsétált az útjából. „Mocskos macska, el kellett volna ütnöm” – állapította meg, miközben továbbhajtott.
A városból kifelé menet gyakran megállt az utolsó kocsmában egy-két sörre. A háza innen már nincs nagyon messze, így nyugodt szívvel vezette le ittasan ezt a távot. A pultnál az utolsó előtti székre, a szokásos helyére ült. A szőke pultoslány félbehagyta a körömreszelést, és már hozta is a korsó hideg sört, közben nyitott szájjal rágózott. Jobb programot is el tudott volna képzelni magának, mint a munkahelyén tölteni az estét.
– Hazafelé? Vége van már? – kérdezte udvariasságból a Politikust.
– Végre! Ez is egy fárasztó nap volt, de hát mindent a választókért – és bedobta a műmosolyt.
– Ja, persze – bökte oda a lány, majd visszatért a manikűrözéshez. Ekkor tűnt fel a pult végében a szürke macska és egy kalapos, zubbonyos férfi.
– Hé, maga! – kiáltott a Férfire. – Az a macska az előbb kijött elém az útra, de rendes voltam, megálltam előtte. – fényezte magát a Politikus. A Férfi kinézett a karimája alól, és élesen bámulta az öltönyöst.
– Ez a macska biztosan nem – szólt közbe a szőke – Már két órája itt vannak nálam, igaz, cicuska? – megcirógatta az állat nyakát, mire az dorombolni kezdett.
„Hülye liba” – tette hozzá magában a Politikus. Nem is bánta, hogy ma nem foglalkoznak vele. Az emberek mindig akarnak valamit, állandóan hívogatják, megkeresik a bajaikkal, gondjaikkal, neki pedig semmi kedve mások jajgatását hallgatni. Ez az egy, amit nem szeret a munkájában. Viszont rendkívül jól tudja manipulálni őket, amit nagyon élvez. Ez az egyik kapott képessége a lelkéért cserébe. Bármit el tud hitetni az emberekkel, ha éppen úgy akarja. Hazudik? Igen, szinte mindig. De már ez sem zavarja, nem érez lelkiismeret furdalást. Nem érez…semmit. Miközben nagyot nyelt a hideg sörből, arra gondolt, jó lenne már összefutni a barátnőjével. Elővette a telefont, és megírta neki, hogy este jöjjön át hozzá, a felesége a szüleinél van 250 km-re innen. A válaszra nem kellett sokáig várni, este 8-ra érezik.
– Maga sem tudna segíteni, kedves uram? – felnézett a telefonjából, és meglátta a hang forrását. Az öregasszony a vállát pöcögtette, szélesre húzott szájából kikandikált rendezetlen és hiányos fogsora.
– Mit akar tőlem? – kérdezte undorodva a Politikus.
– Csak egy kis pénzre lenne szükségem, hogy be tudjak menni ennivalóért a boltba. Nem vagyon én koldus, csak elfogyott a pénzem, és a testvérem a jövő héten érkezik hozzánk, a kisfiamnak pedig adnom kell valamit enni. Kérem, nem kérek sokat. – esedezett az öregasszony.
– Hagyjon engem békén! Menjen, kuncsorogjon másnál!
– Maga nem az a férfi a plakátokról? Láttam már sokszor, felismerem, maga politikus! Szavaztam is Önre, meg a fiam is. Kérem, csak egy kevés pénzt adjon!
– Nem, és takarodjon innen! Többször nem mondom – rivallt az asszonyra.
– Maga egy velejéig romlott ember, tudja, már akkor éreztem, mikor rám nézett. A szeme…a szeméből árad a gonoszság. Olyan ördögi… Azt mondom, ettől a pillanattól kísérje a balsors, és érje el a sötétség minden árnya. Bűnhődjön a vétkeiért az idők végezetéig.
– Na, ebből elég, most már tényleg tűnjön innen!
– Úgy lesz – az asszony azzal sarkon fordult, és elhagyta a kocsmát. Ekkor jéghideg szellő süvített be az ablakokon, megfagyasztva a levegőt. A Politikus felhúzta a maradék korty sört, majd fizetett.
– Nem fél az ilyesmitől? –kérdezte a pultoslány.
– Miktől?
– Az átkoktól. Magát megátkozták az előbb.
– Őrültség – felelte nevetve – Ne higgyen a sületlenségekben! Ha létezik is, rajtam biztosan nem fog semmiféle átok.
– Maga tudja. – felelte vállrándítva a lány.
A Politikus a gázra lépett, hogy elkészülhessen, mire a nő megérkezik. Elővesz egy jó bort és kínait rendel. Ennyit megérdemel ez a nő, ha már tilosban jár miatta. Biztosan megint a „hisztis barátnő mesét” adta be annak a félkegyelmű férjének. Már több mint fél éve találkozgatnak, és a pasasnak egyszerűen nem tűnik fel semmi. Az eső nem akart csillapodni, és már a szél is felerősödött. Ahogy ráhajtott a háza előtti felhajtóra, a kerti lámpa felvillant. Szaladt az ajtó felé, közben a kulcsát kereste a zsebében. Persze mindig ilyenkor tűnik el. Na, végre megtalálta. Már éppen betalált volna a zárba, amikor valaki erősen megragadta hátulról. Megfordult és maga látta előtt a kalapost a kocsmából.
– Mit akar tőlem? Eresszen el! – kiáltozott – Ki maga?
– Az nem számít, hogy én ki vagyok. Te viszont egy féreg vagy.
– Nem tettem semmi rosszat!
– Emberek életét tetted tönkre. Elloptad a pénzüket, és nincstelenné tetted őket. Becsaptad őket. Megbíztak benne, te pedig kihasználtad a szerencsétleneket. Szerinted ez semmi?!
– Ez nem igaz. Csak azt tettem, amire kértek. Ez a munkám. – mentegetőzött, de mindhiába.
Ekkor hatalmas ütést érzett a tarkóján, és a földre rogyott. A Férfi megragadta a karját, és maga után húzta a földön a magatehetetlen testet. Az autó ajtaját kinyitotta, és beültette a volán mögé. A Politikus továbbra sem mozdult…már nem mozdult. A Férfi kitolta az útra a csodaautót, majd elindította, hogy az kellő sebességben az egyik távoli tölgyfának hajtson.
Másnapra kitisztult az ég, és a levegő felfrissült a sok esőtől. A kocsmában a déli híreket nézték a tévében. A pultoslány megdöbbenéssel hallgatta, hogy a Politikust előző este holtan találták kocsijában, amely fának ütközött. Az autó az ütközés után kigyulladt, és a Politikus bent égett. Feltételezte, hogy a rendőrség hamarosan nála is meg fog jelenni, ő pedig elmondja róla, hogy alkoholt fogyasztott, valószínűleg ez nagyban közrejátszott a balesetben.
– Én figyelmeztettem. Az átok nem tréfa.

Liebster award díjat kaptam

Liebster award díjat kaptam

A díjjal Ng Suenna a Csillagföveny: egy blog az újrakezdésről és a szerelemről, mert ötvenen túl kezdődik az igazi ÉLET című blog tulajdonosa jutalmazott meg. Köszönöm szépen! Mi is a Liebster award díj pontosan? A bloggerek jutalmazzák ezzel egymás blogját. A díjhoz tartozó szabályok: Tedd ki, hogy kitől…