Könyvek, novellák, mesék az írónő tollából

És te boldog vagy?

És te boldog vagy?

Tudjunk, hogy a „képzeld, mi történt az egyik ismerősömmel” kezdetű mondatok valójában arra a személyre vonatkoznak, aki a történetet elmeséli. Azt is tudjuk, hogy valójában nem is az számít, kivel esett meg az ominózus eset, hanem maga a történet, az elbeszélés. Szeretjük a másik előtt eltitkolni, hogy igazából mi vagyunk a kérdező, és mi akarjuk tudni az ő véleményét, azt remélve, hogy ezzel barátunk objektív álláspontját ismerhetjük meg, hiszen ha tudná, hogy mi vagyunk a történet főszereplője, talán az elfogultsága nem merné kimondatni vele, amit valójában gondol a helyzetről.

A következő történet is kiváló példa erre a jelenségre. Képzeljétek, mi történt az egyik ismerősömmel!

Forró nyári este volt, mikor a két régi barát találkozott a város forgalmas főterén. A kellemes időnek és a városi fesztiválnak köszönhetően még ebben a késői órában is tele volt emberekkel a város. Az utcákat árusok kirakodó standjai színesítették, és árulták kevésbé értékes, többségében bóvli termékeiket az odalátogató tömegnek.

Ebben a forgalomban szúrta ki Artúr az érmeárus asztalánál nézelődő barátját. Megkopogtatta vállát, majd mikor az megfordult, szorosan megölelte a meglepődött Ottót.

– Ezer éve, haver! Csak nem itthon? Mi járatban? Meguntad Münchent? – lelkendezett Ottó, miközben otthagyták az érmeárust, aki szomorúan legyintett a sikertelen vásárlás tudatosítása után.

– A húgomnak holnapután lesz az esküvője. Hazajöttünk Andival és a gyerekekkel. Tegnap érkeztünk, pont a fesztiválra. Hát nem remek?

– De, nagyszerű! A húgod férjhez megy? Mennyi idős is? Hiszen nemrég még gimibe járt.

– Az már régen volt, Ottó! – nevetett harsányan Artúr. – Azóta eltelt nyolc év, és a kis Linda már felnőtt.

– Ez hihetetlen! Nyolc év! Belegondoltál? Ha ők öregszenek, akkor mi is!

– Ez már csak ilyen, öregem!

– És te hogy vagy? Andival jól megvagytok?

– Óh, persze! Csodásan. A gyerekek már iskolába járnak, így több időnk jut egymásra. Múlt hónapban voltunk wellness-elni egy bajor szállodában. Előtte két hónappal meg Svájcban voltunk síelni egy hetet. Ezt kaptam tőle születésnapomra, hát nem fantasztikus nő?

– Ez nagyon jól hangzik. – válaszolta egykedvűen Ottó.

– Szóval minden rendben velünk, a gyerekek is jól tanulnak. De mesélj, veled mi újság?

– Áh, hagyjuk! Csak a gondok, öregem! – felelte búsan Ottó.

– De mi a baj? Mondd már! – Artúr arcáról egyből lefagyott a mosoly.

– Úgyis tudod… ami minden bajnak okozója: a pénz. – Artúr kérdő és egyben követelőző pillantást vettet Ottóra, mintha csak azt mondaná, folytasd. És Ottó folytatta.

– Ennyi pénzből, amit itthon kapunk nem lehet rendesen megélni. Semmire sem elég. Tilda és én alig kapunk valamit. Nem tudunk egyről a kettőre jutni. Katasztrófa az egész.

– Atyaég, ez szörnyen hangzik!

– Az is. A múlt évben felújítottuk a házat, megcsináltattuk a tetőteret. Rengeteg pénz elment rá. De kellett a kölykök miatt, legyen mindegyiknek külön szobája, tudod. Oda bútorokat kellett venni. Persze, mindegyik megtanulta, hogy azt a szintet nekik kell takarítaniuk, ez volt a feltétele a tetőtérnek. Megcsinálják, rendes gyerekek. De mégis csak sok pénzbe került, érted?

– De legalább most kényelmesen elfértek, és a ház értéke is nőtt.

– Igen, lehet. De tudod, Artúr, jó neked, hogy a feleséged ilyen ajándékot vesz neked. Ha én el akarok menni valahova, nekem kell megvennem. Két hete jöttünk haza Olaszból, hát az is egy vagyon volt. Ez az átkozott pénz csak fogy és fogy. Egy kicsit nem figyelsz oda, már folyik is ki a kezedből. Én mondom, ebben az országban nem lehet előbbre jutni.

– Sokat kellett spórolni az olasz útra?

– Igazából nem. Autóval mentünk, hiszen nincs messze. A szállásra az előleget már három hónapja befizettük, a többit csak a helyszínen kellett. A gyerekeket is vittük, mert kíváncsiak voltak. Egy hétig voltunk összezárva, de a végén már az agyamra mentek, idegesítettek. Nem tudtam élvezni az utat miattuk. Kár volt elmenni, azt mondom.

Artúr eleinte örült, hogy újra találkozott Ottóval, most azonban úgy érezte, ideje távozni.

– Nézd, haver! Örülök, hogy összefutottunk, de nekem most mennem kell. Otthagytam Andit a kürtöskalácsosnál, már biztosan égre-földre keres.

– Persze, semmi baj, menj csak! Te legalább boldog vagy. Neked mindened megvan. Sok sikert, barátom!

– Tudod, Ottó, neked is mindened megvan, csak nem akarod meglátni. Sok sikert, barátom!

Artúr különös érzésekkel hagyta ott a férfit, és amíg megtalálta feleségét, végig azon gondolkozott, hogy mennyire szerencsés ember. Hiszen az volt, szerencsés.

 

~ Megjelent: Minerva Capitoliuma, 2016 február ~

cropped-header-940x198

 

 
Ha tetszett, mutasd meg másoknak is...
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someonePrint this pagePin on Pinterest

Hozzászólások

hozzászólás



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.