A murvafürt

A murvafürt

Komótosan gördült végig az izzadságcsepp csontos hátán. A tikkasztó hőségben, a murvafürt árnyékába húzódva, békésen üldögélt a kerti széken. Cigarettája végéről épp lepottyanni készült a hamu. Délutáni kávéját kortyolgatva azon tűnődött, hol lehet éppen a felesége.

A jó asszony mindig talált tennivalót a ház körül, és bár számtalanszor megkérte, pihenjen többet, a nő akkor érezte jól magát, ha minden rendben volt az otthonukban. Egyikük sem volt már fiatal, csontjaikban érezték az évek sajgó múlását.

– Figyelhetnél jobban az egészségedre! – mondogatta az öregember. – A visszeres lábadnak nem tesz jót ez a sok járkálás.

– Majd pihenek a sírban – szokta volt mondani az asszonyság. – Pontosan melletted.

A férfi csak rázta a fejét, és ráhagyta a dolgot. Makacs nőszemély, mindig is az volt, és ezt nagyon is szerette benne. Felderengett előtte a fiatal, húszéves lányka képe. Pozsgás arca, karcsú dereka, feszes melle volt, mikor nőül vette. Naphosszat kergetőztek a tengerparton, élvezték a nyakukba szakadt boldogságot. Előttük állt az élet, csordultig voltak vágyakkal, szenvedéllyel. Azóta sok-sok év eltelt, hol boldogan, hol szomorkásan, de mindig kitartottak egymás mellett. Felneveltek négy gyereket, akik már csak hétvégente látogatták őket. Újra kettesben voltak, mint kapcsolatuk bimbózásakor.

Tekintete a tenger hullámzó felszínére tévedt. Szeretett elveszni ebben a képben, mely oly megnyugtató volt számára, akár a felesége gondos ölelése.

– Hol van már ez az asszony? – dörmögte az orra alatt. A hamu lepottyant a világoskék asztalterítőre, pontosan a hamutartó mellé.

A nő, mintha meghallotta volna, abban a pillanatban kilépett a házból kezében egy sötét szobai szőnyeggel. Kisietett a kertbe, és jól kirázta. A por csak úgy kavargott körülötte, míg a lusta szellő bele nem kapott nagy nehezen.

A férfi megigazította ujjfoltos szemüvegét, és az asszonyt kérlelte:

– Gyere ide egy kicsit! Mondandóm van.

Az idős nő korát meghazudtoló léptekkel járult elé. Ahogy az ember végigtekintett rajta, nem akart hinni a szemének. Hosszasan méregette, mint aki nem erre a látványra számított.

– Mit nézel úgy rajtam? – A nő csípőre tette a kezét, és fejét félrebillentve várta a választ. – Tán látsz rajtam valami furcsát? – vonta fel a szemöldökét.

– Te magad egy furcsaság vagy! – kuncogott az öregember. Ötven év, az bizony sok idő, ami megváltoztatja a testet. Azonban ő most ugyanazt a fiatal lánykát látta maga előtt, aki valójában volt. Az a csillogó szempár ugyanaz maradt, mit sem változott. Magához húzta az asszonyt, és szorosan átölelte. Egy cseppet sem zavarta, hogy mennyire csontos az a test, mennyire ráncos a bőr. Csak azt látta, hogy a felesége újra virágzik, s úgy ragyog, mint hajdanán, a murvafürt alatt.

 

~ Minerva Capitoliuma, 2015 június ~

cropped-header-940x198

Ha tetszett, mutasd meg másoknak is...
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Email this to someone
email
Print this page
Print
Pin on Pinterest
Pinterest

Hozzászólások

hozzászólás



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..