Fahéj, a collie

Fahéj, a collie

A gazdám egy idióta. Nem vitatom, és te se tedd! Tudom, ezt most viccesnek találod. Ott ülsz a kényelmes kanapédon laptoppal a kezedben, és mosolyogsz, mikor ezt olvasod. Pedig ez véresen komoly. A gazdám kezelhetetlen.

Mondom ezt sziklaszilárd meggyőződéssel, hiszem immár két éve élek vele egy fedél alatt. Befogadott magához, rendes volt, tény. Ám akkor kölyökként még fogalmam sem volt róla, hogy ennyire szerencsétlen. De tényleg. A kutya kiskorában még mindenről azt hiszi, hogy az úgy normális, ahogy van, és mindent el kell hinni, amit a Gazda mond vagy tesz. Na, ez nem így van!

Vegyük csak sorra! Akkor ad enni, amikor ő azt gondolja, hogy eljött az ideje. Általában reggelente, és diétán tart, mert fél, hogy elhízom. De ugyan már! Hogyan híznék el, mikor egész nap annyi dolgom van, hogy simán ledolgozom a bevitt kalóriákat. Rengeteg felfedeznivaló van a kertben, legtöbbször ásni szoktam, ami sok energiát elvisz. Aztán ott vannak az idegenek, mindig be akar jönni valaki a területemre. Számtalan kóbor dög (jó, macska) téved át hozzánk nap, mint nap, akiktől meg kell védelem az otthonunkat. És akkor még a postásról nem is beszéltem… Az nagyon durva arc! Bárki bármit mond, van valami a tekintetében, ami nem hagy nyugodni. Furcsa borítékokat és újságokat hoz, és úgy matat a kerítésnél, mintha az övé lenne. Csenget, meg be akar jönni. Azt már nem! Nem sétálhat be csak úgy, és én ezt mindig nyomatékosítom is neki. Szerintem tudja, hogy tudom, nem az a valódi énje, amit Gazdinak mutat. Előbb utóbb úgyis le fogom buktatni, addig viszont résen leszek. De Gazdi még ehhez is béna, hogy észrevegye. Micsoda oktondi!

Szóval rengeteg dolgom van, elhiheted. És a Gazdi azt hiszi, lopom a napot, mert ő csak azt látja, hogy a fűben hempergek. Pedig én csak örülök, hogy kisütött a nap, és végre megpihenek egy kicsit.

Egy ilyen szórakozás után persze előkerül a másik probléma, amiben nem egyezik a véleményünk. De nagyon nem! Ez pedig a tisztálkodás. Rendszeresen rám erőlteti a fürdést, pedig tudja, hogy utálom. Azt mondja, büdi vagyok, pedig ez nem igaz. Nekem tetszik az illatom, és a szukáknak is. Nem ért hozzá, nem tudja, mi kell a csajoknak. A macsók nem áztatják magukat folyton a kádban, mint a piperkőc kis csivik, akiknek még masnit is kötnek a bundájukra. Fújj. Selyemfiúk. Hogy néznek már ki azokban a rózsaszín, apró táskákban, ahogy cipelik őket! Nem tudnak menni a saját lábukon vagy mi? Gazdinak persze tetszenek. Nevetgél rajtuk, simogatja őket. Mondom
félnótás.

Rendszeresen összeveszünk a sétáltatások alkalmával is. Igen, néha ki kell vinni, mert igényli, hogy mások is lássák, velem lóg. Ez van, mit tegyek? Legyen egy jó napja, hát elmegyek vele. Ugye, milyen rendes vagyok? De van ennek is hátulütője! Ilyenkor folyton a nyomomban jár, képzeld, nem lehet levakarni, és egy zacskóba összeszedni a… hm… tudod. Nos, hogy mondjam… Vér ciki az egész. Minek az neki? Mit csinál vele? Érthetetlen. Nem is akarom tudni. Hiába ugatok neki, hogy te ostoba, mit akarsz azzal…? Nem érdekli,
csak mosolyog rám, és elviszi egy dobozba. Hát, jó, nekem mindegy. De akkor is undi, fújj!

Aztán mikor hazaérünk, nem mindig enged be a lakásba. Mégis mit képzel?? Ősszel és télen kint kell várnom a fagyos verandán, míg ő újra megjelenik, és a lábamat törölgeti egy ronggyal. Csak utána enged be, mikor végzett. Felháborító! De ettől eltekintek, mert tudom, hogy félti a kuckóját. Tisztaságmániás. Komolyan. A legkisebb sárdarabtól is a falra mászik. Egek!

De ez még hagyján. Múltkor elvette a papucsomat. Jó, korábban az övé volt, de ez részletkérdés. A lényeg, hogy éppen kényelmesen rágcsáltam, jólesően így a nap végén, tudod, amikor megállt előttem, és rám ripakodott. Adjam vissza a papucsát, és különben is, milyen dolog ez, bla bla bla… Hm, gondoltam, ha neki ekkora örömet okoz egy szétcincált lábbeli, akkor játsszon csak vele. Látod, ilyeneket csinál. Tök gáz az ember.

Vagy vegyünk azt az esetet, amikor belenéztem a könyveibe. Egy árva kép sem volt bennünk, pedig gondolhatod, hogy alapos voltam. Sehol egy kép, csak valami krikszkrakszok. Abban meg mi a jó? Még ízlése sincs. Reménytelen. De úgy féltette tőlem azokat a papírokat, mint valami félnótás. Még ha lennének benne képek, megérteném, de így? Nyomi…

Nos, ezek a hibái nagyvonalakban. Nem fognak eltűnni, úgyhogy igyekszem kezelni őket, ahogy tőlem telik. Lévén, hogy a Gazdám szerencsétlen, mint olvashattad, segítségre szorul. Én meg, amilyen nagy szívem van, mindig ott vagyok, ha szükség van rám. Reggelente behozom az újságot (A postás mindig eloson, mire kimegyek… érzi a vesztét).

Elkergetem a gonoszokat, akik a ház körül ólálkodnak (Ezt persze természetesnek veszi, meg sem köszöni, de már megszoktam). Nem végzem el a dolgom a kuckójában (Néha igen megerőltető a várakozás, hogy kimehessek, de tudom, hogy hisztis lenne, ha nem tenném, így feláldozom magam a kedvéért). A macskánkat, Gedeont rendszeresen megugatom, hogy ne a Gazdának kelljen ezzel is foglalkoznia. Gedeon egy macska, mint írtam, így ha nem vigyázok, még a fejünkre nő. Kordában kell tartani a lustaságot. Néha egy jól időzített vakkantás a semmiből csodákra képes. Nyugodtan próbáld ki te is, a hatás nem marad el.

Még egy valamiről nem beszéltem neked. A Gazdának van egy kölyke, a Kis Gazdi. Sokszor hagyom neki, hogy simogasson és rám feküdjön. Igen. Furcsa szokásaik vannak az embergyerekeknek, de hát, ezt is el kell viselnem, néha őt is megsétáltatom, de csak a kertben, mert még töpörödött, és a Gazdinál is sokkal kukább. Pedig az nagy szó, hidd el!

Szóval ilyen dolgokkal telnek a napjaim. Vigyázok rájuk, és cserébe kapok enni (jobban mondva kiszúrják a szemem pár falattal). Jókat nevetek a bénázásaikon, és olykor még borbélyhoz is elmegyünk. Tudod, oda, ahol a csivik tengődnek egész nap. Talán haza se mennek onnan, soha. Néha meg is masszíroznak, azt csípem. Szóval a Gazdi igyekszik, ezt azért értékelem. Hiába, tudja, hogy nélkülem nem menne semmire. Bírom ám a fejét, hiszen ő a legjobb haverom. De ezt nem tudhatja meg, úgyhogy te se mondd el neki! Oda lenne a tekintélyem.

Most megyek, megkeresem Gedeont. Régen hallattam a hangom, és valakinek figyelni kell a rendre. Erre pedig én vagyok a legalkalmasabb.
Fahéj, a collie.

~ Megjelent: Minerva Capitoliuma 2015 március ~

cropped-header-940x198

Ha tetszett, mutasd meg másoknak is...
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Email this to someone
email
Print this page
Print
Pin on Pinterest
Pinterest

Hozzászólások

hozzászólás



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..