Címke: novella

A királyfi és a Csontvázkirály

A királyfi és a Csontvázkirály

    Egyszer volt, hol nem volt, messze Keleten élt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak volt három fia. Gondolta egyszer az öreg király, próbatétel elé állatja a királyfiakat, s amelyik a legügyesebb, arra hagyja a birodalmát.   A világ négy pontját négy király…

A harmadik dáma

A harmadik dáma

  Rohant, ahogy csak a lába bírta. A retro stílusú hotel harmadik emeletére tévedt. Ahogy kifordult a lépcsőről a folyosóra, a bordó, virágmintás szőnyegben majdnem orra bukott. Tudta, hogy hamarosan utolérik, tehát valahogy le kell ráznia őket. Ekkor már bánta, hogy nem dobta el a…

Az én hősöm

Az én hősöm

Nagy erejű volt a robbanás. A gomolygó füstfelhő, ami akkor felszabadult, a legkisebb zugokba is utat talált magának. A levegőben százával, ezrével röpködtek a tégla- és a fémdarabok. A város utcáit a háború kezdete óta elöntötte a mocsok és az emberi szenvedés minden velejárója.
Ez is egy újabb támadás volt, ám ezúttal komolyan veszélybe került az életem. A bomba a szemben lévő épületben robbant, és csoda, hogy a mi házunk nem dőlt össze az erejétől. Amikor magamhoz tértem, egy hatalmas deszka hevert a lábamon. Nagy nehezen le tudtam rúgni magamról, de a jobb lábam eltörött. A másikon bicegve, mászva jutottam el oda, ahol egykor az ablak és a lakásunk fala volt. A padlót szőnyegszerűen borították be tégla- és üvegdarabok. Felsértették a bőrömet, a karomból és a tenyeremből folyt a vér. De nem éreztem fájdalmat, a testem nem fogta fel, hogy mi történik vele. Hajtott a túlélési ösztön, tudtam, hogy életben kell maradnom.
Az ablak kerete ripityára törve hevert a földön. Ahogy melléértem, eszembe jutott az a forró nyár, amikor édesanyám a párkányon könyökölve figyelt minket, ahogy az utcán hajtottuk a lányokat. Mindig azt mondta, előbb-utóbb valamelyiktől megkapom a magamét. Tudta, hogy csibész vagyok, mindig is az voltam. Életrevaló, igazi túlélő. Drága anyám! Bárcsak megérhette volna, hogy látja a fiát felnőni.
Nehezen, de felegyenesedtem. Ekkor hasított belém igazán először a fájdalom. Végigfutott a hátamon, és a mellkasomba nyílalt. Azt hittem, elájulok, de nem adhattam fel. Nem maradhatok ott a földön heverve. Ha megtalálnak, elvisznek, eladnak rabszolgának vagy megkínoznak és megölnek. Túl kell élnem!
Erőm kezdett elhagyni. Éreztem, ahogy távozik a testemből, és gyengülnek végtagjaim. A lábam sajgott és egyre jobban vérzett. Szédülni kezdtem, tudtam, mi következik. Vége van. Elvesztem. Már nem tudom irányítani a sorsomat.
Nem tudom, meddig feküdhettem ott kábán. Talán öt perc volt, tán egy óra, vagy egy nap. Nekem csupán egy pillanatnak tűnt. Éreztem, ahogy közeledik felém. Csak félig bírtam kinyitni a szemem, de igazi angyali csodát láttam. Egy gyönyörű lény magasodott felém, és tekintete elvarázsolt. Csillogó szürke szeméből melegség áradt felém, és én szívtam magamba, mintha csak az élet forrása lenne. Felemelt a mocsokból. Kivett a szenvedés árnyékából, és én úgy éreztem, megmenekültem.
Tekintetem az utcára vetettem, és a látvány, mely elém tárult mindennél csodálatosabb volt. Felülkerekedtünk rajtuk. Győztünk! Akkor ott, abban a pillanatban úgy éreztem, kaptam még egy esélyt. Reményt arra, hogy felépítsünk egy új várost, egy új világot, egy új életet. Újjá születtem.
(A fenti történet ez a kép ihlette. Forrás: Kreatív Írás Kép Alapján)