Elengedés

Elengedés

(Forrás: Kreatív írás kép alapján)

 

Egyre szűkebbnek érezte a teret maga körül. Bár önként került ebbe a helyzetbe, mostanra percről percre jobban eluralkodott benne a késztetés, hogy véget vessen ennek az állapotnak.

Már nem is emlékezett, mennyi idő telt el begubózása óta, s mivel a napokkal sem volt tisztában, ideiglenes otthona meglehetősen korlátozottnak és sötétnek bizonyult. Ottléte alatt sokszor töprengett azon, hogy van-e értelme annak, amit tesz, valóban ez volna a helyes út, vagy csak önmagát ámítja vele. Nem tudta a választ, és azt sem, hogy igazolhatja-e őt valaki. A társait beköltözése óta nem látta, fogalma sem volt arról, hogy mi lehet velük, de valami mégis azt súgta neki, nincs egyedül ebben a helyzetben. Talán a többiek is éppen azon mennek keresztül, amin ő. Tán pont így vagy éppenséggel teljesen másképpen, de úgy érezte, ez így helyes. A korábbi kétségeit idővel maga mögött hagyta, és minél több ideje volt magányában, annál biztosabb volt benne, hogy megfelelő döntést hozott. Honnan tudta? Egyszerűen érezte, a bensőjéből, agyának egy apró, hátsó pontjából, vagy pusztán az ösztöne sugallta, fogalma sem volt. Igazából nem is hitte fontosnak, hogy kiderítse, miért ilyen biztos magában. Szimplán csak tudta, hogy ez a helyes, ez pedig nyugalommal töltötte el. Amikor megtalálta ezt a belső békét, hirtelen minden sokkal ésszerűbbnek és könnyebbnek tűnt. Nem kereste a miérteket, nem gondolkodott folyamatosan a jövő dolgain. Mi lesz, ha elhagyja ezt a helyet, mi lesz azután, mi lesz, ha beköszönt a tél; ezek a kérdések már koránt sem voltak mérvadóak. Mindennek úgy kell történnie, ahogy az el van rendelve, és neki nem kell ez ellen vagy ezért harcolnia, mert úgyis be fog következni a megfelelő pillanatban; s amikor ráébredt erre a felismerésre, olyan örömteli könnyedség és megbékélés ölelte át, mint magzatot a védelmező anyaméhben.

Miután már nem gyötörték a felesleges kérdések, sokkal jobban és nyugodtabban figyelt magára. Érezte, hogy a teste változik, tökéletesedik. Ugyan némi fájdalommal jár, de mivel belátta, hogy ami ezután következik, az bizonyára sokkal jobb lesz számára, mintha saját maga próbálná alakítani a helyzetet, ezt is könnyen el tudta fogadni. Ezen a reggelen különösen frissnek érezte magát. Mintha egy hatalmas energiabomba robbant volna apró, az elmúlt időszakban nagy változásokon átesett testében. Elérkezettnek látta a pillanatot, ahogy a napsugarak beszöktek rejtekének hajszálvékony repedésein. Eszébe jutottak az órák, amikor görcsösen a magáénak akarta ezt a percet, amikor türelmetlen volt és akaratos. Most már belátta, hogy akkor nem állt készen az új életfeladatára, nem volt elég érett, és valószínűleg súlyos hibát követett volna el. Milyen jól tette, hogy elengedte az akaratát, hogy hagyta az időt dolgozni; most már áldotta érte a józanságát.

Rejteke már nagyon szűknek bizonyult; fizikai fájdalmát ezúttal nem a tökéletesre formálódott teste, hanem a búvóhelye egyre gyarapodó szűkössége eredményezte. Kicsi lett a menedékhely, kinőtte, már nincsen rá szüksége, elég volt az itt töltött időből. Ki kell jutnia, tovább kell lépnie, vagy repülnie…

Ahogy nekifeszült a búra falának, roppanás ereje hallatszott, és a kósza napsugarak határozottan törték az utat, kellemes melegséget hozva magukkal. Újabb erőfeszítés, és a következő pattanással ketté vált a búra, feltárult a rejtekhely. A fény úgy játszott a testén, mint kisgyerek a karácsonyi játékkal. Körbeforgatta, simogatta, ahol érte. Kedvére való volt a pillanat, és kiélvezte minden percét. Ekkor valami különös érzés nyilallt a hátába. Furcsa volt, de nem fájó, sőt, energikus és felvillanyozó. Szárnyak nőttek a hátára. Ösztönösen tudta mozgatni őket, és ahogy kinyitotta, a napfény azonnal rávetődött, megmutatva a világnak a különös színeket, melyek minden szárnycsapásnál megcsillantak, mintha nem is evilági lenne. A sárga több árnyalata olvadt egybe rajta, akár egy festő palettáján, aki a naplementét készül vászonra vinni. Immár sehol sem volt a szürke lárva, aki egykoron volt, és akit észre sem vett senki. Meseszép pillangó lett belőle. Könnyedén kapta fel a szellő, hogy segítse első szárnycsapásait, ő pedig nekivágott a zöldellő rét messzeségének, és többé vissza sem nézett.

 

~ Megjelent: Minerva Capitoliuma, 2015 augusztus ~cropped-header-940x198

 

Ha tetszett, mutasd meg másoknak is...
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on Google+
Google+
Email this to someone
email
Print this page
Print
Pin on Pinterest
Pinterest

Hozzászólások

hozzászólás



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..